tél

olvadás

lötyög a hó az úton, latyakos vizek erednek széjjel.

olvadás sötét foltjai a szűz havon – szemérem vesztés.

tó kásás jegén fa árnyának óvatos lépteit nézem.

dér csípte fáknak fagyott kontúrja fénylik a város fölött.

a hegyek csöndje, a fák magánya egyre magabiztosabb.

a havazás feloldja ég és föld határát, elmossa lentet és fentet, fehér csöndben egyesül a végtelen hála.

langy téli meleg hívja sétára lassú rovarok hadát.

napfény cirógat jeges határt. fölenged a szív is lassan.

tél leple hó – a jót akaró takaró; süppedő álom.

befagyott tónak hártyáján lassan lépdel a reggeli fény.

régi telekről álmodnak a fák, puha hótakarókról.