soldier of love

Mondják, Sade (51 éves!) zenéje unalmas. Azt is mondják, legföljebb háttérzenének jó, meg nyakkendős, öltönyös yuppie partik sznob kellékének. Nekem Sade zenéje nem unalmas, igaz, néha háttérzeneként hallgatom, de leginkább az állandóság megtestesítője, s mint olyan, baromi nyugtató tud lenni a gondolat, hogy van ebben az állandó változásban, ami sosem változik.

Sade 10 éves hallgatás után adott ki új albumot Soldier of love címmel. Mindez olyan csöndben és feltűnés nélkül történt, amilyen csöndben és feltűnés nélkül élt 2000 óta (ekkor jelent meg az utolsó lemez, a Lover’s rock). Igaz, addig se tőle volt hangos a média, nem a popsztárok megszokott zajos életét élte, ami 50 millió eladott lemez után akár szokatlannak is tűnhet.

Sade mindig akkor jelentkezett új albummal, amikor mondanivalója volt, amúgy élte a vidéki anyukák mindennapjait. Pedig volt elég változás életében, férjhez ment, elvált, költözött, gyereket szült és nevelt. Zenésztársai is szétszéledtek, saját karrierjüket egyengették.

Nemrég azonban Sade Adu összehívta állandó zenésztársait, hogy felvázolja nekik az új anyagot. Egy időre bezárkóztak egy dél-angliai stúdióba, s elkészítették a Soldier of love c. albumot. 2010. februárjában látott napvilágot a lemez, talán nem véletlenül időzítették Valentin-napra a megjelenést. Hozzám néhány napja jutott el 10 dal, azóta ismerkedem vele, élvezkedek, keresem, mi új van benne, s mi az állandóság.

Nyilván lehet úgy is hallgatni az új albumot, hogy semmi újdonság nincs rajta, ugyanazt az egy dalt énekli Sade 10 éve, mint 20 éve. Kicsit elmélyedve azonban meghallhatjuk a lehelletnyi mást, a sok kis finomságot. A megszokott jazzes – soulos hangzás mögött többször felsejlik a poposabb hangzás, ami néha triphopba hajlik, néha pedig átmegy akusztikus lágyságba. A vonósok, a gitár, a zongora veszi át a főhangsúlyt, a szaxofon háttérben marad.

Szóval, jó ez az új album. Lehet elmerülni benne, s meg lehet találni a változásban az állandóságot. Egy csésze tea mellett föl lehet idézni rég volt emlékeket, reggeli jazzbalett órákat, contactokat, vagy csak úgy…

Végezetül pedig az albumról a kedvencem: