Orbán nem tudja…

…megbuktatni Gyurcsányt. De majd jövőre. Na, ja.

…megbuktatni Gyurcsányt. De majd jövőre. Na, ja. Szegény Orbán már évek óta, választásról választásra Gyurcsány-buktató hangulatban van, de egyszerűen nem jön össze neki. Pedig bevet minden eszközt. Mozgósítja az elégedetlen polgárokat, az Európai Néppártot, szerintem már a Pápa is emiatt imádkozik, és megkörnyékezte Viktorunk Bin Ladent is, csak ő meg épp nem ér rá.



Újabban Orbán Viktor az MSZP-t próbálja meggyőzni, hogy buktassák meg a megrögzött hazudozót, a gátlástalan csalót, a szégyentelen ripőköt, a hon mételyét – Gyurcsány Ferencet. Mindezt úgy teszi, hogy megsúgja a gyógymódot is, mely szerint a súlyos önkormányzati vereség után az MSZP-nek megújulásra van szüksége, és kigyógyulni “szenvedélybetegségéből”, az egyeduralomból. Ha nem így lesz, akkor – Orbán szerint – az MSZP drabokra hullik szét, és eltűnik a politika süllyesztőjében.



Az Orbán híveknek meg azt üzeni a Viktor, hogy “most az a legfontosabb, hogy az MSZP-támogatottság történelmi mélypontra csökkenjen.” Na, persze. milyen szép is volna, ha egypárt rendszer lenne Magyarországon! A nagy és erős Fidesz, amely a jobboldali pártokat már bekebelezte, kacsintgat a szélsőjobb felé, az SZDSZ nem ellenfél, az MDF még rúgkapál, de ha az MSZP is megsemmisül, akkor nincs akadálya a az egypárt rendszer újbóli bevezetésének, amivel végre le is zárulhatna a rendszerváltás. Kádár ment, volt egy kis zűrzavar néhány évig, de végül Orbán jött.



Jó reggelt, MSZP! – szólhatna az új Fidesz szlogen, és csöröghetnének a vekkerek. Orbán úr bizonyára elfelejtette a tavaszi súlyos vereségét, ami után a Fidesznek is sűrgős megújulásra lett volna szüksége, és talán még arra is, hogy a bukott vezérét eltávolítsák a túlélés miatt. Ez természetesen a jobboldalon is elmaradt. Minden maradt a régiben. Erre akkor az MSZP is reagált, és Orbán Viktor megkérte a baloldalt, hogy foglalkozzanak magukkat, ne vele, és pártjával.

Én is ezt ajánlom most Viktorunknak. A vekker már egyre halkabban zörög a Kossuth téren. Ideje volna kitalálni valami újabb játékszert. Valami újabb cirkuszt, mert az kell a népnek. Mert a jövőre még messze van, s addig is töretlenül kell tudatosítani a hívekben, hogy Gyurcsány játékos még a pályán van, és a meccsnek hamarosan vége. S dönteni kell, mert ez élet-halál harc.