Currently browsing tag

haiku

csönd

csöndre hangolva – ennek ideje jött el. minden más kevés.

alszik

ólmos vállai ernyedten lógnak alá alszik az Isten

tótág…

dermed a mélység vékony jéghártya öli a tó tág csöndjét…

idő

arcomra pihen ráncosodik az idő majd tovább pereg…

más…

soha ne vedd fel maradjon ott ahol van vigye más tovább

tér

légüres a tér. de hogy egyáltalán van, felfoghatatlan.

ráncok

látható jelek és a láthatatlanok – szívem ráncai

majdnem…

már majdnem megvan, nyújtózkodom, elérem, s semmit fog kezem…

való világ

a nekem való világ már itt toporog csak be kell lépni

némaság

némaság szólít csend ereje töri meg hitetlenségem