tingsha – itt és most
ennek a blognak
legkifejezőbb
jelképe lehetne
egy tingsha.

“Használata az embert az itt és most érzéséhez vezeti el. Felharmonikusokban gazdag, éles, tiszta, erőteljesen csengő hangja miatt sokféle terápiás célú felhasználása ismert. A Nepálban készült tingsha bronz alapanyagába ezüstöt is kevernek – ennek köszönhető kivételesen érces, tiszta, hosszan csengő a hangja.” (rezgésterápia.hu)
S láss csodát, egyes helyeken a modern nyugati társadalmak már meetingeken is alkalmazzák.





ez mind semmi ahhoz képest,amit tegnap este láttam az M1-en.Szintén a zenével való gyógyítás volt a téma,meg sóbarlang, meg tibeti tálak, és azon való zenélés, aztán a stúdióba jött egy ember,akinél volt egy érdekes hangszer, mint egy ufó,úgy néz ki, az ölébe vette és ahogy játszott rajta, olyan volt,mint ha sok kis harangot szólaltatna meg.Állítólag a hangszer csak 10 éve létezik, de nagyon klassz hangja volt:))
))
A neve: tibetiül HANG,ami egyébként kezet jelent.
@évi láttam én is ezt a műsort:) sőt azt a hangszert én hallottam egy koncerten is megszólalni, lenyűgözött! a tibeti tálakkal pedig előző bejegyzésemben mutattam egy videót, és már napok óta rajta vagyok a témán, és egyre jobban belemélyedek:)
az az UFO a hang drum.
ez itt az.
http://www.youtube.com/watch?v=UNJswfXKJ3s
@vargas drum? a tv-ben tegnap úgy hívták, hogy hang, ami csak rímel a mi hang szavunkra, valamilyen nyelven kéz jelentéssel bír. mindenesetre remek dolgokat lehet vele művelni. és köszi a videót, szuper!
nem tesz semmit. én is figyelem a titokzatos földönkívüli hangszert. Egyszer hangosítottam 1 , koncerten, azóta megfogott. szép napot!
@vargas szép napot!