bajla blogja

Nem, nem Istenről lesz szó, mert ugye Ő nemcsak az Egek ura, hanem Mindeneké. Ennek ellenére mégiscsak egy istenről lesz szó, egy olyan istenről, aki dönt emberek élete fölött, amikor kirúgja őket. Nem könnyű feladat, de legalább hálátlan, viszont állítólag lehet tapintatosan (majdnem azt írtam, lélekkel) is csinálni. Szóval, profin.

Ez a földi, profi istenség, Ryan Bingham (George Clooney), az év 300 valahány napját repülőn tölti. Szó szerint a fellegekben jár, így nem is nagyon van lövése arról, milyen valójában a földi, halandó élet. Nem is nagyon kíváncsi rá. Amikor épp nem embereket rúg ki, akkor előadásokat tart arról, hogy mennyi terhet cipelünk magunkkal képzeletbeli hátizsákunkban, s ez bizony eléggé megterhelő dolog, s arra biztat mindenkit, hogy szórjon ki a zsákjából minden fölöslegeset, ne bíbelődjön haszontalan dolgokkal, mert csak akadály a továbbhaladásban.

Aztán pörögnek a légi mérföldek, lassan közeledik az áhított cél, az 1 milliomodik mérföld, s mikor megvan, kiderül, hogy a cél, az ember maga. De ha nincs az ember mögött semmi (se előtte), akkor hiába a légikisasszonyok műmosolya, hiába a plasztikkártyák anyagi biztonsága, hiába a kalandocskák pillanat-szenvedélye, hiába a hotelszobák kényelme, hiába az istenjátszás magabiztossága.

Az egész hirtelen művilágnak tűnik, értelmetlenné válik. A zsákból mindent kidobtunk, üres. Az emberke tragédiája. A monológot így már nehéz elmondani. Nem is lehet. Akkor mit lehet? Általános életterv nem létezik. Mindenkinek magának kell a zsákját újra telepakolni. Valóban értékes holmikkal.

Remek film. Semmi flanc, semmi félreduma. Száraz és ütős. George Clooney ezért az alakításért ma hajnalban bezsebelheti az Oscar-t.