bajla blogja

Hopsz, a teámat majdnem túláztattam. Még kába vagyok. Nemrég ébredés, söríz a szájban, meg minden, ami vele jár. Kint napocska csil-vili. Sétálni kéne egy nagyot Gy-vel, ha nem próbál éppen. Majd rácsörgök. Meg valami pociba is kéne, majd kerítünk valami finomságot. Tea finom, mert mikor nem az. Régen, a kórházban, gyerekkoromban, nem volt finom. Nem szerettem, de muszáj volt a vesekövem miatt. Sokáig nem is ittam teát. Talán kezdő színész korom óta ismét, hogy valami legyen a gyomorban. Kezdő színész – kezdő fizetés… mégis a legszebb évek. Így visszagondolva. De semmi nosztalgia, a múltból nem lehet megélni! Sohase szerettem, amikor idősebb kolegák elkezdtek mesélni, hogy az ő korukban még színház volt a színház, minden teljesen más volt, stb. Már hogy a fenébe nem lett volna más! De azért most is csak színházat csinálunk, néha jót, néha nem jót. Amióta színház a színház, mindig is így volt.