igeidők

mikor még gyerek voltam,
nem kellett emlékezni,
mert jelen voltam.
a véremben volt a jelen,
az oviban is ez volt a jelem.
a most volt mindenütt,
bármerre néztem.
a múlt annyira közel volt,
hogy nem érdekelt,
a jövő oly távoli,
közel nem jöhetett.

time

aztán felnőttem.
a múlt árnya telepedett rám,
ezért a jövőbe menekültem
bizsergő vágyak szárnyán.
mindenről lemaradtam,
soha nem voltam az itt és mostban;
halványuló múlt képek
és kétséges jövő mezsgyéjén
révültem, s menekültem rémülten
hol ide, hol oda, nem volt origó
és nem volt óvoda.

már lenyugodtam.
meg nem találtam,
de keresem a kényes egyensúlyt
múlt, jelen és jövő közt,
s az állandóan pörgők közt
derűs mosollyal gyakorolom
magam, ki a múltból merít,
örökölt géneknek engedelmeskedve,
művelve a jelent, s a carpe diemet,
így kockáról kockára építve
a jövő homály darabkáit.