a quimby…

persze, engem is meglepett a quimby tusványosi föllépése. olyan ‘azt a durva, de durva!’ érzés volt. dehogy érzés. reakció. két viccesnek szánt fészes megjegyzésen kívül nem foglalkoztat a dolog.

1.
akkor most a qiumby lesz ákos előzenekara, vagy mi van?!

2.
quimby híradó:
beleléptünk a szarba
önként s dalolva…

illetve, ami még motoszkál bennem ez ügyben, azt csak itt, csak most…

quimby

nálam a quimby a kétezres évek elején jött a képbe. már megjelent a majomtangó, a diligramm, az ékszerelmére, tán a morzsák és szilánkok is. akkor még nem tartozott a zenekar a mainstream vonulathoz. kis klubokban, kis színpadokon léptek föl leginkább. szeretem zenekar volt.
az elmúlt években is egy-egy quimby koncert benézett, ha arra jártak, ahol épp tartózkodtam. direkt most már nem keresem a lehetőséget, hogy láthassam őket. nem quimby rajongok, s nem is rajongtam soha. csak kedvelő és megfigyelőként műköröm, illetve működöm. a cd lejátszóban is egyre ritkábban pörög egy-egy lemezük. hiába, változik az ember zenei ízlése (is).

mint ahogy a quimby szerepe és megítélése is változott az évek során. maga a qiumby is változott. s ez így van rendjén, semmi sem állandó, minden változásban van.
a quimby hosszú és kitartó munka árán a fősodorba küzdötte föl magát, nagy színpadokon nagy nézőszámot produkálnak, szinte évente megjelentetnek egy lemezt, ami mindig hozza a megbízható quimby minőséget, a koncertjeiken pedig folyamatosan topon vannak, iszonyú energiákkal zenélnek. igaz, egyre fiatalabb generációnak, de ez is így van rendjén.

ha egy zenekar országos szinten meghatározó, vélemény- és ízlésformáló, s kiemelten magát függetlennek kikiáltó, akkor bizony minden tettének, megnyilatkozásának – legyen az zenei vagy társadalmi – következménye van. legalábbis vélemény van róla rajongói szinten vagy még szélesebb körben is. s ezeket a következményeket és véleményeket viselni kell még akkor is, ha az nem túlságosan pozitív reakciót vált ki a rajongókból. még akkor is, ha a zenekar véleménye eltér a közvéleményétól.

egy zenekar (ahogy egy színházi társulat is) a közönségéből él. az Ezerfejű Cézár az úr. nem lehet lenézni, átverni. mert könnyen ki lehet esni a kegyeiből. s akkor nem fogy a lemez (igaz, a lemez már így se nagyon…), elmaradnak a koncertek, satöbbi… persze ezekkel nem muszáj foglalkozni, ha annyira függetlenek vagyunk, s mindenek fölött állunk, de érdemes.

szóval, oda kell figyelni. egy akció reakciót vált ki, s nagyon fontos a reakcióra a hogyan reagálás. talán ezt a quimby jól megoldotta. nem tudom. kicsi sértődöttséget érzek nyilatkozatukban. esetleg nem gondolták a fiúk, hogy a tusványosi föllépés ekkora fölháborodást vált ki. hisz ők nyilván nem tesznek különbséget koncert és koncert között. ráadásul erdélyi föllépés volt, ami még inkább nyomott a latban. persze, akkor is ott motoszkál a rajongóban (legalábbis a fidesszel nem rokonszenvezőben), hogy “de hát tusványos! aki ott föllép, az legitimmé teszi a vezér szájából elhangzott politikai blődségeket…” nos, igen. erre lehet azt mondani, hogy a zene nem politikus, nem politikai erővonalak mentén halad. sajnos, ez már rég nem igaz. ebben az országban minden megnyilvánulás egyben politikai megnyilvánulás is. gáz, de ez van.

lehet azt is mondani, hogy az oroszlán barlangjában a leghatékonyabb az oroszlán sarokba szorítása. nem tudom, az oroszlánok barlangban laknak-e. másrészt, függetlenként értelmetlen bárkit is gyengíteni.

de lehet, akkor állunk legközelebb az igazsághoz, ha azt feltételezzük, hogy a quimbynek elege van a két magyarországból, az árok ásásból, az egymás torkának esésből. ideje volna már dolgozni az egységen, az összetartáson. ki tudja.

mindegy is. csináljon mindenki, amit akar. a quimbynek joga van a két tábort és árok ásást megszüntetni vagy egyszerűen csak koncertezni és pénzt keresni. a rajongóknak pedig joguk van nem egyet érteni, fújolni és hurrogni és elfordulni tőlük. kicsi országunk elsősorban nem az ilyen kis konfliktusoktól lesz élhetetlenebb. illetve, de…