a hegyi füzet…

néha, nem túl gyakran, szembe jönnek velem dolgok (vagy emberek), amelyek (akik) egy ideig elkísérnek egy adott életszakaszomon. mondom, ritka találkozások ezek, de annál mélyebb nyomot hagynak bennem.

hegyi_fuzet

a legfrissebb ilyen találkozás egy hanganyag volt, a Horhos nevű ambient formációtól. aztán eme hanganyag mögött lassan fölsejlett egy ember, majd ennek az embernek az irodalmi művei, mivel a zenén kívül verset és prózát is ír. Győrffy Ákos zenész és író. nagyon jó párosítás. mivel a zene és az irodalom jelen esetben remekül kiegészítik egymást. sőt. egymás nélkül kevesebb lenne mindkettő. együtt pedig kerek Egészt alkotnak.

a Horhos zenéjéről már írtam néhány gondolatot egy koncertélmény után. véletlenül jött szembe az a koncert is. sőt előbb jött egy koncertfelvétel, szintén tiszta véletlenségből. megfogott. belém mászott. nem engedett. s véletlenül jött szembe A hegyi füzet is. csupa véletlen. vagy tán nem is…

néhány éve már nem igazán olvasok papír alapú könyvet. a kindle átformálta olvasási szokásaimat. meg a szemem se a régi, a kis apró betűket már egyre homályosabban látom. A hegyi füzet papírkötésű. vékony, kicsi, majdnem mint egy kindle. végül is egy füzet. füzetecske. s ennek a füzetnek története van. megtalálódott. az elkövetőjének is, nekem is.

nem szokásom értekezni zenékről, filmektől, könyvekről. most se teszem. különben is friss az élmény, így aztán végképp nem zagyválok értelmetlenségeket. csak néhány első benyomás. vagy második. érzetek.

olvasás közben sokszor jutott eszembe Hamvas Béla. A babérligetkönyv valamikor a Bibliám volt. már régen forgattam, de évekig mindenhová elkísért. A hegyi füzet lehet, hogy hasonló társ lesz. jól fog jönni majd egy-egy sorban álláskor, egy előadás szünetében, egy meddő próba alatt, a tengerparton vagy akárhol.

egy-egy mondata/gondolata remek meditációs objektum. lehet mantrázni.

olvasás közben egyre többször megfordult a fejemben, hogy újra írni és zenélni kell. többé-kevésbé mindkettő jelen van a mindennapjaimban, de egyre inkább csak kevésbé. leginkább zenélni. a szavak egyre artikulálatlanabbak és értelmetlenebbek. szakítani kell zeneírási szokásaimmal is. verse, refrén, verse, refrén… fölösleges. a zene elég. ha nagyon muszáj, akkor csak néhány sor. néhány gondolat. vagy még az sem.

Csak ha írok, talán csak akkor vagyok keresztény.
Napok óta ez a mondat jár a fejemben. Talán nem is pontos így ez a mondat, és talán nem is igaz. Talán pontosabb lenne, ha a keresztény szó helyett valami más szerepelne a mondatban. De nincs más szavam rá, nincs pontosabb szó.
Mostanában nagyon keveset írok, tehát a fenti mondat szellemében mostanában egyáltalán nem vagyok keresztény. Azzal nyugtatom magam, hogy írás helyett viszont zenélek, és akkor biztosan az is igaz lehet, hogy amikor zenélek, csak akkor vagyok keresztény. Nem tudom. Mióta írok, nagyjából tehát húsz éve, ez a mondat mégis mindennél világosabb a számomra. Mindennél világosabb úgy is, hogy ez a mondat valójában tragikus rám nézve, ugyanis azt jelenti, hogy a gyakorlatban, az úgynevezett életben képtelen vagyok keresztényként élni.

Zenét hallgatok, a gitár hangja lassan elsüllyed, fel. oldódik valami mélyről jövő zúgásban. Egynemű zúgás, mint a pataké, a mélyén dallamfoszlányok.
Soha nem érdekelt más zene, csak az, aminek köze van ehhez a mélyvilági hömpölygéshez. Minden onnan jön, és minden oda tart. A közbenső idő tulajdonképpen nem számít. Vagy mégis. Nem tudom.
Két-három hangot játszani órákon keresztül. Mindenki akar valamit a másiktól. Szeretnék semmit sem akarni, és akkor talán sikerülne megérintenem azt az egyetlen akaratot, ami a világot tartja.

A hegyi füzet belső utazás. vagy ösztönzés a belső utazásra. mágikus füzet. s mágikus zene. mert az is van hozzá.