fagyibiznisz

ott van még a fagyibiznisz, ha már dohány
kéne egy nemzeti nyaloda koholmány;
állami felügyelet mellett mehetne nyalni,
kinek melege van, kinek meg elege,
mehetne a hűvösre nyaralni a dutyiba,
ha nem bír bejutni a nemzeti mutyiba…

fagyi

nyalalás télen-nyálon, nem csak főszezonban,
mikor uborkaszezon van a parlamentben,
s árnyékba bújik a sok parlamenter,
a nép meg csak izzad a napon, alanyi
alapon nyög a teher alatt a raklapon.

mer’ a nemzeti csokivagyon még ott
hever parlagon szabadon rablatlanul,
na és a vanília, amihez a família
még nem tette rá a kezét s szemét,
pénznyelő ingerét, no meg a puncsosok,
meg a sógorok, a konok vidéki rokonok…

s az egész fagylalt maffia, ki pultot bérel,
s a fagylaltját maga méri, mint a jó
öreg bagaméri, mert beéri azzal, ha
csókos lehet az asztal mellett,
kinek csak lehullott morzsák jutnak és
fialnak fiatalnak és öregnek…

bagaméri elavultál, mint a békemenet,
bár manapság ez a menő minta keret,
a nyájba bégetett seregnyi magyar,
kinek legszebb eszméje az agyhalál,
vagy ha már nyalni kell, a fagyhalál;
én fagyok, te fagysz, ő fagyal…

ők fagyalnak meg figyelnek, ellened
is kikelnek, és kikérik maguknak, holott
a mézesmadzag is már rég elfogyott,
csak a fagyi marad, mint hungarikum,
fanyalogatva-bólogatva, ezt kapod,
ezed, nem eszed, nincs más, punk(és)tum…