ferenc, aki pápa lett…

ha most Isten sugalmazott a pápaváasztó testületnek,
akkor azt sugalmazta, hogy vége a dőzsi-mőzsinek,
a cicomának, az évszázadok alatt kialakult klerikális
szerkezetnek, a hatalommániának, az előjogoknak, az
álpromblémáknak – tessék visszatérni a gyökerekhez.

Jorge-Mario-Bergoglio

mert a név kötelez. a Ferenc név kötelez. mikor
meghallottam, hogy Jorge Mario Bergoglio a Ferenc nevet
veszi föl pápaként, egyből felidéződött bennem
Zeffirelli máig legkedvesebb filmje a Napfivér, Holdnővér,
a kép, amikor a pápa megcsókolja Francesco lábát.

Jorge Mario Bergoglio ezzel a névvel üzeni a világnak,
az elembertelenedett világnak, a gazdasági válságban
lévő világnak, az égbekiáltó egyenlőtlenségek világának,
hogy legfőbb ideje visszatérni a gyökerekhez, a jézusi
tanításhoz, assisi Szent Ferenc örökségéhez, az elesett

ember, a szegénységben élő milliárdok fölkarolásához.
le kell szállni a felhőkben tornyosuló, elérhetetlen
trónusról
és a porba feküdni és megcsókolni az elestt
ember lábát, fölkarolni és nem szégyellni a nyomort,
a bajba jutott embereket és a nyomorúságban is mosolyogni.

Ferenc pápa már az első megnyilvánulásaiban is egy sor
olyan dolgot követett el, ami előre jelzi a szent ferenci
örökséget: “nem volt hajlandó felvenni a pápai hatalom
tulajdonképpeni jelképét, a mozettát (avagy vállkendőt),
kétszer is Róma püspökének nevezte magát, nem pedig pápának,

és így tett elődjével is; valamint megáldatta magát a néppel
és meg is hajolt előtte, holott nincs olyan katolikus liturgia,
amiben a nép áldaná meg a papot.” (forrás: mandiner blog)
a filmen kívül még egy Hamvas Béla írás is eszembe jutott,
sőt egy régebbi blogbejegyzésem, amit Szent Ferencről írtam.