harc a Nagyúrral

mielőtt végképp megöl a disznófejű Nagyúr,
megállok egy pillanatra, megfordulok és
szembenézek vele. mély levegő. mosoly.

penz

és nyugalom. helyzetem nem reménytelen,
de meglehetősen átgondolni valókat hagy
maga után. aztán jöhet a cselekvés ideje.

vagy a nem cselekvésé. elsőként zen napot
tartok. abból baj nem lehet. öt tibeti,
teatime halk ambienttel, fotózás, ésatöbbi.

megfogadom, hogy nem aggódom a jövőm miatt.
a következő pillanatban mégis elkezdem az
aggódást. két világ csatázik szerény miattam.

tudom, mindenki buddhista, csak sokan még
nem tudnak róla. én már egy picit tudom,
másrészt meg egy picit nagyon nem tudom.

amikor a disznófejű Nagyúrral van dolgom,
és egyre gyakrabban van, mert kell, mert
muszáj, mert a Nagyurat dicsőítő közösségben

élek, szóval, akkor nagyon nem értem a
buddhizmust. illetve nagyon nem tudom
megértetni a buddhizmust a hivatallal,

a boltossal és mindenféle pénzzabáló
követelőzővel. és akkor mi csak
csatázunk vadul: én s a disznófejû Nagyúr.

lassan naponta megöl a disznófejû Nagyúr,
megöl, ha hagyom. de nem hagyom. illetve
nem csatázom vele. hagyom. elhagyom…