tükröm – tükröm…

“…a tükör kettétört,
a résen át hova juthatunk…” (bajla)

mirror

nem az a baj, hogy az lett a nemzeti igazgatója, aki… még az se, hogy egy bűvész lesz az
átvétel-átadás miniszteri biztosa (ismerjük jól miskolcról ezt a ceremóniát!)… a baj az, hogy mindez egy bohózat… ami a pályáztatás körül történt… a bizottság egy bohózat volt… a nyilatkozatok is bohózatba illők, előtte is, utána meg pláne, mindkét oldalról…

egy hatalmas bohózat ez az egész, ami színház és kultúra címszó alatt történik egy ideje… pártpolitikai hovatartozás nélkül. az egyik oldal pozíciókat gyűjt be és halmoz, a másik oldal pedig ágál, kiabál, ordibál, dühödten gesztikulál, satöbbi… oda-vissza…

holott, semmi másról nem szól ez az egész, csak a kapcsolatokról… ha van, bárki lehetsz, lehetsz igazgató, direktor, színész, bármi…

ha egy követ fújsz, kaphatsz pozíciót, állást, megélhetést. ha nem állsz be a sorba, asztalaviszta pupácsek, kiírnak a szakmából, az életből…

és itt most nem a tehetségről, a szakmaiságról, a minőségről beszélek. ezeket a kategóriákat én most nem említem.

DE! mindennek ára van. ára van a hízelgésnek. ára van a megalkuvásnak. ára van a kapzsiságnak. ára van a hatalmi vágynak. ára van a pozicióhalmozásnak. ára van a dőzsimőzsinek. ára van az ágálásnak. ára van a kiabálásnak. ára van az eszeveszett gesztikulálásnak. ára van a hallgatásnak…

meg kell fizetni majd közösségi szinten (nagyban) mindazért, amit együtt, közösen (mindkét oldal!) előidéztünk, azt a sok kárt, ártányt és miegymást… de meg kell fizetnünk egyénileg is (kicsiben)… el kell majd számolni magunkkal is… a fel nem vállalást, a hallgatást, az elhallgatást, a kárrogást, a susmust, az intrikát és miegymást…

és most engedjétek meg, hogy személyes síkra tereljem mondanivalómat! a minap atyai jótanácsot kaptam, hogy nem kell nekem annyira látványosan előadásokat, rendezéseket szeretnem, csak azért, hogy megalapozzam a jövőmet.

szépen megköszöntem a figyelmeztetést és jóakarást, de nem magyaráztam el ott és akkor, hogy ez nem egészen úgy van, ahogy…

a jövőmet, ha úgy tetszik, megalapoztam. mégpedig úgy, hogy nem foglalkozom vele. sose is érdekelt a jövő. ezen blog mottója szerint igyekszem élni egy ideje: itt és most… csak a jelen érdekel. semmi más. ami most van, abból igyekszem kihozni a legjobbat, és azt próbálom megélni és élvezni, ami van.

de ez még így kevés. több-kevesebb sikerrel a pozitív és jó dolgokkal foglalkozom. csak arra fókuszálok, ami jó, vagy annak csak egy parányi szikrája is tetten érhető, és ezt a jót hintem és terjesztem és mellette állok. ezáltal leszek több magam is, ezáltal a környezetem is. a rossz ellen csak annyit tehetek, hogy nem erősítem azzal, hogy beszélek róla, hogy megtámogatom akár egy gondolat erejével is.

(hogy színházi hasonlattal éljek, mintegy tükröt tartok, s azt tükrözöm vissza, ami én vagyok, ahogy én látom magamat és a világot…)

persze ez nem túl szakmai hozzáállás, hisz a szakmát szinte csak a kritika élteti, legkevésbé az önkritika. leginkább az intrika. de mindez engem egy ideje hidegen hagy. nem szeretem a szakmát. a színházat szeretem. s a színházban mindig azt, amit éppen csinálok. ha csinálhatom, örülök. ha nem, az se érdekel különösebben. valamit mindig kitalálok, vagy kitalál helyettem az élet. nyitott vagyok. bármilyen megoldás érdekel. és bármit vet elém a sors, eddigi tapasztalataim alapján, mindig megtalálom benne a jót, az engem érdeklőt, a tovább lendítőt.

ezért nem érdekel többnyire a jövőm, emiatt nem aggódom miatta, s ezért nem is akarom megalapozni semmilyen érdek-írással. akik ismernek, nagyon jól tudják, hogy nem vagyok dörgölőzködő típus,
nem nagyon tudok hízelegni, vagy benyalni magam bárhová bármiért.

a belém vetett bizalmat a munkámmal szoktam megköszönni és azzal, hogy lojális vagyok, amíg lehet. amúgy pedig megkóstoltam a szabadságot, és jónak találtam. még olyan áron is, hogy kevésbé lehet belőle megélni…

de hogy kicsit visszakanyarodjak, mielőtt még teljesen eltévednék ebben a nagy kuszaságban. a tükör, mint szimbóleum.

hogy bármi is megváltozzon ebben a szakmában (az országban, világban, bennünk!), ahhoz először nekünk kell megváltozni, de legalábbis szemléletet kéne váltani. sürgősen! tüköreffektus…

a tükör nem hazudik. azt adja vissza, ami te vagy. és azt sugározza a világnak, amit te sugárzol a világba. érthetően: ha azt gondolod, hogy minden úgy szar, ahogy van, legyen az a saját kis életed problémája, vagy egy igazgatóváltás komédiája, vagy bármi, akkor te ezt tükrözöd a világ felé. s akkor azt látod a tükörben, hogy van egy elégedetlen, ágáló, kiabáló ember. körülnézel és azt látod, hogy az egész világ elégedetlen, ágál és kiabál.

még érthetőbben: ha te hetek óta a nemzeti színház direktorváltás körüli (vagy bármilyen más) tébollyal foglalkozol, s megosztasz mindenféle ilyen-olyan ellenes dolgokat, cikkeket, írásokat, és ágálsz és kiabálsz, akkor csak azt erősíted, ami ellen vagy. akaratlanul is. a rák ellen nem lehet mérgekkel háborút indítani! egyáltalán: háborút indítani! persze, hogy a modern orvostudomány nem találta meg az ellenszerét, pedig milliárdokat költ rá. soha nem is fogja megtalálni az ellenszerét tripla annyi pénzből se, amíg küzd a rák ellen, s háborúzikszemléletváltás!

többek között ezért lett a mai nemzetis választás eredménye, ami, s nem csupán azért, mert le volt zsírozva. és ezért írok én előadásokról pozitív és nekem tetsző dolgokat.

nem tudom, mennyire voltam érthető. nem vagyok egy filozofikus esszéista, se semmilyen ista. nem is biztos, hogy kell ezt az egészet érteni. tán csak magam miatt volt fontos bő lére eresztenem magam. sorry…

(erről az egész tükrös dologról sokkal okosabban és összefogottabban itt olvashatsz!)