dead can dance

vérkomoly, hűvös profizmus, hihetetlen hangzás,
zsigerig hatoló basszusok, éteri énekhangok,
hanglemez szinvonlú megszólalás. olyan közösségi
élmény, mely túlmutat egy átlag koncerten,
tömény spiritualizmus volt ott, kérem szépen.

egy darabig szégyelltem magam, hogy potyognak
a könnyeim, de aztán hagytam az érzelmek
túlcsordulását, úgyse tudtam volna mást tenni.
olyan érzelmi felszabadulásban, megkönnyebbülésben
volt részem, mint még nagyon kevés alkalommal.

de körülöttem mindenki áhitattal hallgatta lisa
gerrard és brendan perry kettősét és a zenészeket.
“szó bennszakad, hang fennakad, lehellet megszegik” –
így jellemezhetném a mintegy két órás elbűvölést.

lassan 20 éve része az életemnek ez a zene. ha néha
rendezésre vetemedtem, ezt vettem elő; táncegyüttös
performaszaimon a dead can dance állandó vendég volt,
rossz napjaimból fölrángat, szinte állandó táplálék.

lisa gerrard így búcsúzott el: i love you.
én se tudok mást mondani: i love you.