zeg, zeg, zeg…

hol is kezdjem… szóval, tíz éves
kitérővel visszatértem zalaegerszegre.
innen indultam, ide tértem. a szeretem
dombok közé, a lágy lankák által ölelt
városba, ami állítólag a második a
legélhetőbb a városok között.

kinek mi az élhető… nekem a főváros
kevésbé élhető. a nyüzsgés, a pörgés
már nem az én világom. sose is volt.
hogy mitől is élhető ez a város? van
színháza. s a város szereti a színházát,
ami épp most lépett érett korba, harminc
éve alapította Ruszt József, a Mester.

én huszonöt éve ebben a teátrumban kezdtem
a pályát, a mindent. itt tettem az első
bizonytalan lépéseket a deszkákon. s most
ide tértem vissza a régi és új kollégák közé.
nem szerződtem le, most nem volt rá lehetőség,
de két szerep rám vár, hogy megmutassam, a
huszonöt év nem telt el hiába.

az utcán megismernek és köszöntenek
és örülnek, hogy újra itt. szinte semmi sem
változott, talán még szebb, csinosabb és élhetőbb
lett a város. a Vizslapark egy kutyaparadicsom ma is;
a Május 1. liget Szattva új játszótere, csak ki kell
lépni a házból; az Alsóerdő még mindig izgalmas;
az Azáleás völgy gyönyörű; a Parkerdő közel
van; a Gébárti tó egy ajándék, a bérleményünk otthonos.

az egész várost behálózzák a bicikliutak,
mindenki bicajozik, az autós forgalom elviselhető.
a házak takarosak, az erkélyek virágosak, a parkok
rendben vannak, a kiülős kocsmák száma megnőtt, a
régi biliárdszalonunk is megvan, ahová előadás
után jártunk gőzt kiengedni. a ZTE sajnos másodosztályú
lett, de Noé talált jógázó helyet, én meg tai-chizósat;
még egy megfelelő nyelviskolát keresek, hogy hasznosan
töltsem a decemberi munkakezdésig az időt, szóval jó lesz ez, na…