érték(elő)

rövid számadás arról, mi volt
az elmúlt évben értékes számomra,
s mi nem. a nemmel kezdem,
az kevesebb volt szerencsére.

ami a politikában eddig történt, s történik, az számomra felháborító, de leginkább szomorúságra ad/adott okot. sokszor elkeseredésre és kétségbeesésre. nem az én értékrendem szerint politizál a fennhéjazó kétharmad. ahogy látom, lassan nem is a kétharmad értékrendje szerint. ezért többször elhatároztam, több-kevesebb sikerrel, hogy nem engedem magánszférámba a politikát. sajnos, elég gyakran, hús(om)ba vágó dolgok történtek, nem sikerült a politikából kikúrálnom magam. s ahogy látom, az előttünk álló év még inkább puskaporos lesz. igyekszem nem robbanni, már ha ez lehetséges lesz.

a másik negatív és felháborító, ami a direktorommal történt s a színházammal. tágabb körben az egész színházi társadalommal és a kultúrával. ráléptünk Az Útra. s ez több, mint aggasztó. a túléléshez kell mostan koncepciót kidolgozni globalice és családi körben.

szóval, nem tetszik a rendszer. nagyon nem. s akinek tetszik, az vagy csal. vagy hazudik. vagy áltatja magát. vagy egy személyre szabott rendszert álmodott magának, s abban keresi a tetsző dolgokat. igyekszem ez utóbbit szem előtt tartva élni 2012 mindennapjait. ehhez erőt a 2011-ben kapott értékes dolgok/pillanatok/szépségek/kapcsolatok adnak. szerencsére voltak/vannak szép számmal.

Feleség – a felem. néha az egészem. társam. VAN. támasz. biztonság.
Család – dettó.
Szattva – türelemre, koncentrációra és szeretetre tanít. fölbecsülhetetlen, amit tőle kaptam s kapok folyamatosan.
Barátok – bár leginkább életemnek ez a része devalválódott (barátok jönnek-mennek), de maradt néhány örömben és bánatban.
Kollégák – szinte családtagok. nélkülük semmi és senki lennék. folyamatos tanulás és szembesülés (csak folyamatosan elfelejtem megköszönni).

Színház – a második, néha az első otthonom. a Mindenem. a Semmim. értékes munkák. szép pillanatok. örömök. bánatok. a tulajdonképpeni első szakmai elismerés: a társulat által adományozott legjobb karakter díj. köszönet érte!

Zene – ha nem lenne, rég felkötöttem volna magam. idén is sokat segített. akár passzív élvezője voltam, akár aktív részese. passzívan: arms and sleepers. az iTunes szerint némely dalukat 200-nál többször hallgattam. az aktív zenélés nem olyan intenzitással történt, ahogy elképzeltem. de folyamatos agyalás van és ötletelés és próbálkozás. most még nem nagyon adja magát, de én türelmes vagyok, és nem siettetem. úgy tűnik, még nincs itt az ideje. már itt ólálkodik, de még nem alkalmas. alkalmasnak kell érnem hozzá.

Film – egyre kevesebb filmet nézek. ez nem baj. még mindig a the road bűvöletében élek, ez nem sok filmet enged maga mellé. azért a Róma c. sorozat lenyűgözött.

Könyv – egyértelműen Spiró György – Fogság c. regénye volt a meghatározó. és Pilinszky újrafölfedezése. és természetesen Hamvas Béla.

Tea – na, erről majd írok hosszabban… most csak képelek…

ezen értékek mentén lépek át a következő évbe. ezekkel vértezem föl magam. kemény évre számítok. b.u.é.k.