tetszik/nem tetszik…

akiknek akkor nem tetszett a rendszer,
azok akkor körbehugyozták a kossuth teret.
akiknek most nem tetszik, nem hugyozzák körbe.
ez a különbség. akik pedig pesti értelmiséginek
és pláne, fiatal, pesti értelmiséginek vallják magukat,
azok a gödör és környékét hugyozzák tele folyamatosan.
a hajléktalan pedig nem válogat – helytől, időtől és
rendszertől függetlenül körbehugyozza a várost.

de félretéve a tréfát és a húgyszagot.

akkor állítólag az igaz magyar a “kurva ország”-ra mozdult és valamilyen öszödi hazugság beszédre. megítélés kérdése. az nekem igazság beszédnek tűnt, ma is, ha újra hallgatom. ezzel indult a fidesz lejárató kampánya, aminek a végén a főellenségből terroristát csináltak.

most állítólag a demokrácia a tét, meg az, hogy végül is nem ezt ígérte vitkor a választások előtt. (tehát megint hazugság!) meg az arrogancia és a gőg ellen megy a tüntetés, meg a szélsőjobb előretörése ellen és a fene tudja, még mi ellen. gyűlik szépen a lista.

akkor az értelmiség elképedve nézte, hogy tud egy politikai beszéd ekkora gyűlölködést kiváltani. most elképedve nézi, hogy épül újra az egypártrendszer és a központi hatalom.

az értelmiség, főleg a pesti értelmiség általában csak néz. és nem érti. illetve érti. és épp ez a bökkenő! érti. és nem csinál(t) semmit. csak akkor kezd a hőbörgés szintjén ébredezni, amikor már nagy a baj. még szerencse, hogy van fészbúk, mert ott legalább virtuálisan egyet lehet érteni valamivel és kiállni valami mellett. (most lehet vitatkozni azon, hogy ezek a közösségi megosztások jók/szerencsések/célra vezetők/stb.), de csodálkozni nem kell, mert a (pesti) magyar értelmiség már hosszú ideje csak néz.

csak nézi, hogy rendeződik át körülötte a világ, az értékrend, az ideológia. háború van. forradalom. váltás. visszarendeződés. nevezzük akárminek. egész frontos letámadás. mondhatnám azt is, hogy a klérus visszavág. mária országa nem tűri a bárány ballib irányú eltévelyedését és most minden területen ellentámadásba indul és az írmagját is fölszámolja minden olyan ideológiának és helynek és közösségnek, ami ballib és alternatív és szabadgondolkodó és akármi. a felszínen úgy tűnik, mert úgy tüntetik föl, hogy itt gazdasági és pénzügyi válság/baj/akármi van. pedig dehogy. itt ideológiai háború folytatódik, ahol a politika, akár gyurcsány, akár orbán csak báb, marionett, alibi, szelep.

bolond, aki ennek bedől! és nem a Tarot szám nélküli bolondja…, nem Hobó csavargója…, nem Shakespeare bugrisa… (jaj, nosztalgiával néznék a buddhistákra és a tao te king megálmodóira, ha abba a kultúrkörbe születtem volna. mivel nem abba születtem, csak csodálattal adózom.)

de szerencsétlenségemre a zsidó-keresztény kultúra ivadéka vagyok. mit adtak nekünk a zsidók? egy Messiást. el is vették tőlünk. nesze semmi, fogd meg jól. mit adtak a keresztények? az elvett Messiás miatti zsidógyűlöletet, a bűntudatot és álmessiásokat és vasárnapi híveket. nesze semmi, fogd meg jól. Jézusról és az ő tanításairól már rég nem beszél senki. ha igen, azok mind az ismeretlenség homályába vesző falusi papok, akikben a hitnek még szemernyi lángja buzgott.

a hatalom mindenkit megrészegít. ez a politikusokra igaz. a nosztalgia pedig bugyuta gügyögővé tesz. ez pedig a klérusra igaz. jelen esetben a katolikus klérusra.

“híveim!” – kezdi a misét a pap. “híveim!” – kezdi beszédét a politikus. egy tőről fakadnak. én nem leszek híve senkinek. s tán így gondolja a magyar (pesti) értelmiség is. egyenlőre a fészbúkon. majd az utcán. aztán dolgozni kell. tenni. mert a szabadságot nem adják ingyen. mint ahogy a bűntől mentes túlvilági létet sem. azt is meg kell venni (búcsúcédulák!).

van, ami pénzért megvehető. szinte bármi. s van, ami nem. én hiszek abban, hogy nem minden. csak az arany, ami érték. az arany. legyünk hát aranycsinálók. alkimisták. a szó legnemesebb értelmében. az ellen a politika és a klérus tehetetlen.

(jelige: idealizmusom határtalan és ebbe más is belehalt már.)