így én se szeretlek…

igen, valóban veszélyes a
létezés ebben az országban.
egyszerre két oldalról jön az
agresszió és a primitívség.
egyrészt alulról, a megélhetési
bűnözők felől, másrészt fölülről,
a jóléti bűnözők oldaláról.

mélyen egyetértek Ágoston Péter írásával. Magyarország én így nem szeretlek. igen, félek a cigányhordákba verődött bűnözőktől. félek az erődítményeknek álcázott terepjáróktól, amelyek biztonságában a felső rétegek pöffeszkednek és aláznak az utakon pökhendi kivagyisággal.

minden alkalommal, amikor autóba ülök, azért imádkozom, hogy véletlenül se legyen semmi kis koccanás, baleset, akármi az utakon egy audissal, egy béemvéssel, egy terepjáróssal, mert akárki volt a hibás, tutira én leszek a giliszta. (mit is mondott az a gyökér fideszes politikus, akinek a nevét többé nem ejtem ki? “Aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér” – hát ezt érzem kipállani azokból a kocsikból). tisztelet a kivételnek!!!

tegnap óta a kutyasétáltatástól is félek. félek, mert ha egy kigyúrt állat nőjének a palotapincsijéhez rohan Szattva örömében és játékkedvében, és ettől a kis vakarcs megijed, akkor a kigyúrt állat babszemnyi agya vészhelyzetet jelez, ami nála azt jelenti, hogy a játékos kutya tulajdonosát el kell törölni a föld felszínéről.

egyre több az agresszió, egyre több a lenézés egyik oldalról. a másik oldalról pedig egyre több a keserűség, a kétségbeesés. a két oldal között vegetáló és egyre inkább talajt vesztett középrétegbeli (ide sorolnám magamat is) csak néz és nem érti. Magyarország így én sem szeretlek. ez balkán.