lázár jános – ki az? III.

“tekintettel arra, hogy két kisgyerekem van,
azért ne várják el, hogy ezt a 400 kilométert,
meglehetősen rövid idő alatt olyan járművel
tegyem meg, amely percenként lerobbanhat”

többek között ezt bírta mondani az első számú fidesz pökhendiség (igen, még a Viktoron is túl tesz!) arra a kérdésre, mi a lópikulának kell neki egy Audi S8-as típusú szolgálati autó. (forrás)

most erre mit lehet mondani? legföljebb azt, hogy: anyááád!, de mivel kulturált emberek vagyunk, csak annyit mondunk, bazmeg!

meg még ez itt: “érezte a közvélemény értetlenségét, hogy miért van erre szükség. Ugyanakkor hozzátette: gyorsan kell Budapestre utaznia, amihez jó gépkocsi kell. A politikus beszélt arról is: az a kérdés, hogy ez megéri-e a hódmezővásárhelyieknek, és megéri-e az adófizetőknek. Ér-e a munkám ennyit? “Ezt Hódmezővásárhelyen néhányszor már eldöntötték, mikor 70 százalékkal megválasztottak” – nyilatkozta a politikus.

bazmeg! bazmeg! bazmeg! (mondjuk, ez az egész ügy nem ér ennyi bazmegelést, de akkor!) bazmeg!

lassan kis lázár gyűjtemény alakul ki a blogon, míg meg nem áll a ház előtt egy fekete audi S8-as. ha eltűnnék hirtelen, 13 éves Skoda Feliciámat, amellyel folyamatosan ingázok Budapest és Miskolc között, feleségemre hagyományozom. és emlékezzetek szavaimra, lázár jános nagyképűsége, pökhendisége veszélyes, majd meglátjátok! én szóltam.

ajánlott irodalom:

Audista Lázár János

Egy Audi S8-ast megér Lázár munkája

Olcsóbb autókat is találna a biztonságra vágyó Lázár János

Politikus vagyok, takarodjatok!