kalb szerint a világ

a kalbot játszó színész (jelen esetben én),
negyed hétkor bemegy a színházba, hogy
kedvenc fodrásza föltehesse fejére a
parókát, amiben az előadást prezentálja;
a művelet nagyfokú odafigyelést és
precizitást igényel, húsz perce alatt el
is készül a nagy mű, igen…; ekkor a kalbot
játszó színész (még mindig én), magára
ölti jelmezét, ezzel a tevékenységével
előadáskezdésig elszöszmötöl, elszív egy
cigit, majd elkezdődik az előadás. mivel
kalb csak a második jelenetben kerül színre,
a színház hosszú folyosólyán járkál fel s alá,
miközben nyelvgyötrőket ropogtat, s jelenetére
koncentrál. a kalbot játszó színész (én) még
ügyelői hívás előtt bemegy a takarásba magába
szippantani az előadás légkörét. majd kalb leül
egy székre, várja, hogy imádott miniszterénél
megjelenhessen; elhangzik a végszó, s kalb már
be is libben könnyedén a fogadószobába, csiripel,
viriböl, élvezi, hogy pletykálkodhat. fogadás
végeztével kalb kilebben a fogadószobából, s máris
a kulisszák mögött találja magát a kalbot játszó
színész (még mindig én), ahol kedvenc fodrásza
már várja, hogy a paróka alá kopaszparókát
rejthessen, mert a kalbot játszó színész egy
poén kedvéért minden bevet. paróka le,
kopaszparóka föl, ez szintén nagy precizitást
igényel, felvonás végéig el is készül, majd szünetben
a kopaszparókára felkerül az eredeti paróka, s
máris kezdődik a második felvonás első jelenete,
amelyben kalb szintén megjelenik. a jelenet egy
adott pillanatában az asztal alól kibújó kalb… – de
ez maradjon titok; jelenet végeztével kalb kibotorkál
a színről, s az őt játszó színészt (engem) ugyanúgy
várja kedvenc fodrásza, hogy a kissé megviselt
paróka régi pompájában ragyoghasson a továbbiakban.
e művelettel sietni kell, mert a kalbot játszó
színésznek (nekem) hamarosan jelenése van a színpadon;
mély lélegzet, s kalb máris a színpadon várja szomorú
sorsát, amely meg is találja, de szerencsére túléli,
viszont a dráma további hömpölygésében személy
szerint már nem vesz részt, így az őt játszó
színészről végre lekerülhet a kopaszparóka, hogy
a tapsrendre már ismét csak az eredeti parókában
tegye tiszteletét a közönség előtt. tehát
kopaszparóka le, paróka fel, egy cigarettányi idő,
jön az előadásvég, a kalbot játszó színész (én)
bemegy a takarásba, megnézi az előadás végső
mozzanatát, sötét, csend; kalb (néha az őt játszó
színész, vagy mindkettő) a többiekkel együtt
meghajol, a közönség tapsol. vége az előadásnak.
a kalbot játszó színészt (engem) természetesen
már várja kedvenc fodrásza, hogy levegye a
parókát, ennek végeztével a kalbot játszó
színész (én) leszedi a sminkjét, rendbe teszi magát,
átöltözik, s felmegy a büfébe aklimatizálódni,
hogy néhány órán belül már szinte civilként
térjen nyugóvóra. aztán másnap kezdődik minden
elölről…