itt és most…

Szerencsés vagyok. Az itt és most, a jelen pillanat megragadására és megélésére számomra a színház kitűnő gyakorlat. A színház a pillanat művészete. A tegnapi előadás más, mint a mai és a holnapi se hasonlít a maira se a tegnapira. Hogy mit játszottam 10 éve, senkit sem érdekel, hogy mit fogok játszani jövőre, engem nem érdekel nagyon. Csak az a fontos, mit játszom ma, este 7 -kor.

Ha a múltbéli szerepeimmel lennék elfoglalva, folyamatosan nosztalgiázhatnék, s ezzel megkeseríteném kollégáim életét, s magam se tudnék a jelenre koncentrálni. A nosztalgiázást megteszik helyettem mások, unom is őket, ha csak lehet, menekülök az ilyen nosztalgiázós beszélgetések elől. (Néha azért tanulok egyet s mást!)

“Jaj, már megint előadás!” – hallani sokszor. Sosem értettem ezt a mondatot. Nyűg, teher játszani? Akkor mi értelme van? Persze, van úgy, hogy az ember fáradt, a napi teendők rengeteg terhet tesznek a vállunkra, olyankor tényleg nehéz fölmenni a színpadra. De ezeket az energiákat át is lehet fordítani, s az előadás szolgálatába állítani. Elhatározás kérdése, nem több.

Ha koncentrációmat az aznapi előadásra szánom, s minden energiámat a szerepem megélésére fordítom, nem nyűg lesz és munka az előadás, hanem akár lehet egy fajta meditáció is. Előadás után így is elfáradhatok, de mennyivel másabb fáradtság ez, mint a szenvedéssel teli munkavégzés!

Vagy például ott van a fotózás. A fotózás szintén a pillanat megragadásáról szól. És ehhez is nagy odafigyelés és koncentráció kell. Elkapni a pillanatot, ami se előtte nem volt, se utána nem lesz. Csak ott és akkor. Amikor megvettem első fényképezőmet, s jártam a várost, az utcákat vagy a természetet, hirtelen kinyílt a világ. Olyan dolgokat fedeztem föl, amik mindig is ott voltak, csak én nem vettem észre. Rájöttem, nem nyitott szemmel közlekedtem eddig. S micsoda felismerés volt. Formák, színek, impressziók bontakoztak ki, emberek mozdulatai körülöttem, pillanatnyi helyzetek, árnyalatnyi finomságok.

De ott a zene is. A zene, a zenélés hosszú ideje elkísér már. Megfigyeltem, hogy nem is a koncertek jelentettek nagy élményt (persze azok is nagyon jók voltak!), hanem a próbák. Ahogy megszületik a semmiből egy dal, kipattan a fejemből egy szöveg, amivel kezdeni lehet és kell valamit. Az a folyamat, ahogy összeáll egy dal, egy repertoár. És aztán a gyakorlás, a gyakorlás, a gyakorlás. Ami szintén teljes odaadást követel és koncentrációt.

Szóval, mindig is voltak az életemben olyan tevékenységek, amelyek által az itt és most gyakorlatát művelhettem. Sokszor nem tudatosan tettem ezeket, csak tettem. És még mennyi fölfedezni való van a mindennapi élet tevékenységeiben, amelyben tetten érhetem a jelent, s gyakorolhatom az alkímiát. Tényleg: bárhová mész, ott vagy…