napi koffein összegzés

Már talán két hete is van annak, hogy befejeztük a Napi koffein sorozatot. Meg kell mondjam, elég nagy űrt hagyott maga után a projekt. Hiányzik a rendszeres délutáni elfoglaltság, az a kb. napi egy óra, amit a napi koffein követelt magának az elmúlt egy évben.

napi koffein

Sok fotós tapasztalattal lettünk gazdagabbak ez idő alatt, de leginkább a rendszerességre szoktatott a napi koffein, s nem utolsó sorban a kitartás gyakorlására. Volt idő, amikor nyűg volt, hagytuk volna a fenébe az egészet, de valami mindig átlendített a holtpontokon. Mondhatom, megérte.

Tulajdonképpen többet most sem tudok mondani az egészről, mint amit ebben az interjúban elmondtam. Tán csak annyit, sajnálom, hogy vége lett. Újabb ‘365 napos’ projektbe idén nem lesz, de mégis csak kell valami újabb mánia és rendszeresség, elkezdtem egy ’52 hetes’ projektet, valamint kisebb-nagyobb rendszerességgel van egy ’50mm’-es sorozat is, és egy ’50mm’-es fotóblog is készült.

S akkor most jöjjön a statisztika, hátha érdekel valakit:

helyszínek:
itthon 149
Miskolc, színészház: 140
Gelse (+Homokkomárom): 20
kávézók: 20
ebből: Horvátország+Bosznia 3, Horány+Szigetmonostor 3, a többi Bp. Miskolc, Szentendre, Tahitótfalu
Anyu: 10
Horány (otthon): 9
Horvátország (a szálláson): 9
büfék (Miskolc, Bp-i Kamara): 5
Dia: 2
Évi:1

köszönet a csészékért és egyebekért:
szüleinknek
Alíznak
Jucusnak és Petinek, a Budapesti Kamaraszínház kellékeseinek
a Miskolci Nemzeti Színház kellékeseinek
Mónikának
Diának
Évinek
Stancinak
Szilvinek
Szilviának

kedvenceitek (10 nappal a befejezés után) – top 10:
nézettség (megtekintések száma):
összefoglaló: 333 http://www.flickr.com/photos/bajla/4285051031/in/set-72157612754231086/
201-es: 278 http://www.flickr.com/photos/bajla/3800940308/in/set-72157612754231086/
268-as: 232 http://www.flickr.com/photos/bajla/4009187690/in/set-72157612754231086/
315-ös: 201 http://www.flickr.com/photos/bajla/4142918149/in/set-72157612754231086/
328-as: 198 http://www.flickr.com/photos/bajla/4178946522/in/set-72157612754231086/
218-as: 187 http://www.flickr.com/photos/bajla/3853724702/in/set-72157612754231086/
286-os: 182 http://www.flickr.com/photos/bajla/4061465162/in/set-72157612754231086/
273-as: 180 http://www.flickr.com/photos/bajla/4022392416/in/set-72157612754231086/
245-ös: 180 http://www.flickr.com/photos/bajla/3937817309/in/set-72157612754231086/
198-as: 180 http://www.flickr.com/photos/bajla/3789604956/in/set-72157612754231086/

favorit (hány regisztrált felhasználó jelölte be kedvencként):
245-ös: 13 http://www.flickr.com/photos/bajla/3937817309/in/set-72157612754231086/
268-as: 12 http://www.flickr.com/photos/bajla/4009187690/in/set-72157612754231086/
összefoglaló: 9 http://www.flickr.com/photos/bajla/4285051031/in/set-72157612754231086/
328-as: 8 http://www.flickr.com/photos/bajla/4178946522/in/set-72157612754231086/
283-as: 8 http://www.flickr.com/photos/bajla/4053382722/in/set-72157612754231086/
267-es: 8 http://www.flickr.com/photos/bajla/4004417437/in/set-72157612754231086/
201-es: 8 http://www.flickr.com/photos/bajla/3800940308/in/set-72157612754231086/
094-es: 8 http://www.flickr.com/photos/bajla/3465816603/in/set-72157612754231086/
364-es: 7 http://www.flickr.com/photos/bajla/4281496710/in/set-72157612754231086/
344-es: 7 http://www.flickr.com/photos/bajla/4221626613/in/set-72157612754231086/

kommentek száma:
253-as: 27 http://www.flickr.com/photos/bajla/3963241032/in/set-72157612754231086/
177-es: 25 http://www.flickr.com/photos/bajla/3719987185/in/set-72157612754231086/
267-es: 23 http://www.flickr.com/photos/bajla/4004417437/in/set-72157612754231086/
252-es: 21 http://www.flickr.com/photos/bajla/3959909196/in/set-72157612754231086/
198-as: 21 http://www.flickr.com/photos/bajla/3789604956/in/set-72157612754231086/
365-ös. 20 http://www.flickr.com/photos/bajla/4285752894/in/set-72157612754231086/
összefoglaló: 20 http://www.flickr.com/photos/bajla/4285051031/in/set-72157612754231086/
364-es: 20 http://www.flickr.com/photos/bajla/4281496710/in/set-72157612754231086/
220-as: 20 http://www.flickr.com/photos/bajla/3860362386/in/set-72157612754231086/
201-es: 20 http://www.flickr.com/photos/bajla/3800940308/in/set-72157612754231086/

összes megtekintés a befejezésig kb. 46.000
a teljes gyűjtemény megnézése: 2286