Szabadöltetek, jegyzék-e?! (MÉM)

 

József Attila


(Próbáld meg egy levegővel, ha nem megy, kettővel, ha úgy se megy, adok mankót!)


kiszéra méva bávatag – mondja elmémnek lököttje, mert kulturális netovábbjának csöpögője túlcsordult annak peremére. a semmi ágál, ül szivem, puhulván elmém bojkottján, s azon berzenkedik, hogy a kultúra úgy hull le, s csöpög elfele a betelt pohár falán éppen s épen. eképpen az elbarmolódás gyáva fattya szaporul, s terül szét a világ sarában. tör fölfele a szar, kedves barátaim, jönnek elő a torkos borzok! (levegőt!) pedig de megfogadtam, hogy nem így fogom népemet taní-tani, de haj, 32 éves lettem én, s már 40 is elmúltam e féltekén, e csecse-becsén, hol héja nász az avaron – ja, ez ady, de most már mindegy -, meg az óprenciás tengeren is túl – ez meg népmesei mordulat, végképp mindegy -, hol értik e hexametert is – ha már mindegy, akkor radnótinak is annyi. (levegőt!) különben is mér legyek én, kiterítenek így is, mér ne legyek én, kiterítenek úgy is téli éjszaka. itt ülök csillámló(n), szoptatom szívemet, az úton senki, senki. nihil. az ember végül homokos… anyag, metszül és alakul, mint a dinnyehéj. (levegőt!) e világon, ha ütsz anyát, nagyobb gazemberségre is képes vagy, s mit ér akkor a hetedik?! te? magad? légy? lenni, vagy nem…, de ezt már írtam egyhelyütt, igaz, akkor se értetted, csak kapíse, barátom. igen, hozzád szólok, úgy, úgy, hozzád, ne bújj el, ne nézz másra, téged viszlek föl a padlásra, s lógatlak lefele, hogy láss tótágas, s vedd észre, hogy szép, új világod – ez se attila! – nem való; amit tótágast látsz, az a való. ezt akarod? ez legyen? akkor végy egy nagy (levegőt!), s mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten, úgy szállj a táj felett. lengj, ne suhanj! nem porche szerelem, száguldás – nicsak, egy popocska is előkerült! -, nem. lebegés. kemény lélek, lágy képzelet. az egész emberi világ itt készül ki. itt minden csupa roma. cigány vagy! amit adtál, mind visszaloptad. innen vagy? (levegőt!) arcodon eltorzult-e már minden vonás, s van e benned vonó, vagy csak vonakodó árja maszlag, világura guru pökhendiség?! magadra ismersz? itt a lelkek egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt oly üresen s ügyesen sóherkodnak, hogy egy vaslábasban sárga fű virít. (levegőt!) de miért is írom sort sor alá tapogatva  – már megint egy idegen sor! – e hosszú lére erjesztett szösszenetet, mikor aktába írják, miről álmodoztam, azt is, ki érti meg. jegyzők országa, megjegyzők országa… (levegőt!) óh, én nem így képzeltem a rendet, s bár szaporodik fogamban az idegen anyag, s már rég agyag leszek, agyam még akkor sem lesz képes befogadni e settenkedéses álságot, mely világrengető válságot kacérkodott belénk. s a duna csak foly… Levegőt!

Köszönöm Évi meghívását, akinek inge vegye magára, s folytassa!

Olvasd el ezt is!