Elvétel indul! Csapó!

szeretetMegveszem. Leveszem. Elveszem. Fölveszem. Kiveszem. Átveszem… Életem csupa vevés. Elvevés, megvevés, levevés, kivevés, átvevés, fölvevés.

Fölveszem a cipőmet, leveszem a fogasról a táskámat, kiveszem belőle a pénztárcámat, megnézem, van-e benne annyi pénz, hogy tudjak venni szükségre valót. Ha nincs annyi, kiveszem a párna alól a tartalékot, vagy beveszek egy nyugtatót, jobb esetben kiveszek a bankból. Végre megveszem a szükségletet, vagy a nem szükségletet, hanem az élvezetet. Átveszem az árut és a blokkot, az eladó elveszi a pénzt. Csupa vevés.



Az ember már-már elvesz(ik) a sok vevésben. Elveszünk szeretetet, néha életet. Elvesszük, ami alanyi jogon jár embertől, természettől. Gyakran. Ritkán adunk. Csak veszünk. És veszünk, és csak rablunk és csak zsákmányolunk. Még szerencse, hogy gazdag a világ, s van miből elvenni.

De mihez kezdünk a sok elvett, megvett zsákmánnyal?! Halmozzuk? Minek? A források apadhatatlanok. A szeretet nem fogyóeszköz. A természet javai megújulók. A Föld már rég levetett volna minket magáról, ha úgy érzi, már nem tud többet adni. De a Föld csak öngyógyul, piheg egyet, s újra teljes gazdagságát kínálja nekünk. S mi újra elvesszük.

Pál apostol Korintusiaknak írt első levelét mindenki ismeri. A műveltebbek még idézni is tudnak belőle, de az utolsó bekezdést mindenki kivülről himnuszolja: “Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük legnagyobb a SZERETET.” Blablablabla… Szók, szók, szók. A szeretetet is vesszük, adjuk, szerezzük, raboljuk, kicsikarjuk, követeljük. Majd megveszünk egy kis szeretetért, ha kell pénzért vesszük, ha nem adják, elvesszük. Így megy ez.

én veszek, te veszel, ő vesz
mi veszünk, ti vesztek, ők vesznek

én veszem, te veszed, ő veszi
mi vesszük, ti veszitek, ők veszik

mi elveszünk… mi megveszünk… mi elveszünk

És ezt olvastad?