Sufni jó

pókhálóSufni jó. Tudják ezt a pókok is, kik sufniságuk csúcspontjaként behálózzák a szűrt fényű teret, titkos zúgokat, és az ember fia naná, hogy épp fennakad egy méretes hálón, mely porosan várja prédáját, holott csak sufni indult, menekülni jelen dolgok elől a múlt kacatjai közé, melyek elfeledve várják, hogy újra fölfedezzék, használják őket, mint az aranykorban, amikor még újdonságuk hatott.



Amott egy múlt ködébe burkolózott, kisemmizett sarló. Csorbán konyul rozsdás éle, s mered a semmibe. Mellette fogatlan grábla szendereg, szebb napokat álmodik. A vén gerendák mély sóhajjal tűrik a ketté tört evezőt, mely Duna habjaiba vágyik éppen, hogy tolja előre gazdáját, az öreg csónakot.


sufni01


A kopott asztal kissé rozoga. A betolakodó fényre összéb húzza magát, morog egyet. A morgásra felriadnak a rozsdás szögek, vigyázba vágják magukat, s hazudják régi fényüket, hátha…


sufni02


A kerti slag éppen tekeredőben, szomjúzza a feltűnést. Mellette a fűnyíró motorja korholja sorsát: “Fűűű, de jó volt régen! Haraptam a munkát, mentem előre, csak előre, nem volt megállás! Ma meg…”

D ezt három lábú sámli meg se hallja, a világ egyensúlyán elmélkedik, ami felborulni látszék, bár az idő halad.


sufni03


S ahogy az idő halad, bár állni látszék, úgy gyűlnek a tárgyak, a használtak, s az elhasználtak. Fényük kopik, értékük devalválódik, elfelejtődnek. S várnak. A lomtalanításra. Sufni jó?

Olvasd el ezt is!