A világválság – olvasónapló

a világválságElső rész: Modern apokalipszis, Krízis és katarzis

Ha már egyszer válság van, mint mondják, akkor nézzünk körül válságirodalom terén. Elég nagy a felhozatal, hiszen válság mindig volt, van és lesz. Én most Hamvas Bélát vettem elő újra, mint mindig, amikor krízis helyzet van. Eddig soha nem csalódtam benne. Már érintettem a témát, de most konkrétan ismerkedjünk meg Hamvas gondolataival.

A Világválság c. mű elég részletesen bemutatja a krízis irodalmát, méghozzá a Hamvas Bélára jellemző alapossággal és kritikai észrevételekkel. Mint mindent, Hamvas Béla a világválságot is az Egész szemszögéből vizsgálja, nem csak a gazdasági/pénzügyi válság szempontjából, ahogy azt ma teszik “hozzáértők” tévesen.
Csak címszavakban. (Figyelem! Így is hosszú lesz a sok idézet miatt.) Van-e egyáltalán krízis, beszélhetünk-e válságról?

“A teljes zavar, ami e kérdés körül van, óvatosságra int. A zsivaj pedig, amellyel a kérdést tárgyalni szokták, aggodalmat kelt. S így, mielőtt el lehetne kezdeni beszélni a krízis valódi természetéről, fel kell tenni a kérdést: lehet-e szó egyáltalán krízisről?

…A fehér faj halála–, –Európa halálos órája–, –a kereszténység agóniája–, –gazdasági összeomlás–, –termelési válság–, –lelki elszegényedés– — nem pompás téma ez mindarra, hogy az ember alaposan kiborzonghassa magát? De mi ebben a reális? Van-e egyáltalán krízis? Nem örökké meglevő valami ez? Mindig krízis van. Ha az ember előveszi a legrégibb írásműveket, már találkozik azzal a sajátságos szellemmel, amely a kort kifogásolja, és azt jósolja, ha az emberek nem térnek jobb útra, pusztulásnak néznek elébe.”

De mivel a krízis irodalma valóban egy teljes könyvtárat kitenne, érdemes sorra venni a tényeket.

Hamvas Béla szerint a válság elsősorban vallásból, illetve a vallástalanságból ered. Ne tessék félreérteni, nem a klérus diktálta vallásból kell kiindulni, hanem a Hamvas Bélai meghatározásból: “Nem vagyok vallásos. De teljesen csak a dolgoknak vallásos megértése tud kielégíteni.” neki az Egész kell. Az Egészből indul ki.

“A modern krízis vallásos krízis. Minden más függvénye ennek az egynek: politika, társadalom, gazdaság, művészet, filozófia.”

Vallásos krízis. Hit nélküliség. Vallástalanság.

“A vallástalanság az, amit Nietzsche nihilizmusnak hív: a transzcendens kapcsolat hiánya, ateizmus, irreligiozitás, belső elszegényedés, az élet ellaposodása, ez a –malum metaphysicum–, amelynek tünetei: államok felbomlása, társadalmi zavarok, gazdasági válság, morális törvények semmivé válása, ez fűti a modern technokráciát, a terrorisztikus államalakulatokat, korrupciót, közönyt, türelmetlenséget és züllést. A modern apokaliptika középpontja: a vallásos válság.”

“Ezek után fel lehet tenni azt a kérdést, hogyha a modern ember tudata nem vallásos, akkor milyen.”

Hamvas példáiból kiderül, hogy elsősorban humanisztikus, empirikus, materialisztikus.

“Az európai pusztulás oka ez, a humanizálódás: a kasztok határainak lerombolása — a pozitivista tudomány és filozófia uralma — a technika és a hatalom mechanizmusában való hit…

…Az uralkodó kasztok mind jobban süllyedtek, amíg elérkeztek addig a pontig, hogy a szolgák kasztja jutott uralomra…

…Az élet eszközei fontosabbak lettek, mint maga az élet, sőt az eszközök az életet süllyesztették eszközzé…

…(Az ember mint –fogyasztó–, mint –adófizető polgár–, sőt, mint –emberanyag– — statisztikai világszemlélet stb.) Ezzel párhuzamos az a folyamat, amikor a bölcsesség, a szakrális tudás felváltódik –tudománnyá–: mindenki számára hozzáférhetővé lesz, a tudás éppúgy szocializálódik, ahogy a hatalom…

…Társadalom és ember korrelátum: egy bizonyos embernek egy bizonyos társadalomforma felel meg, a királyi embernek a királyi rend; a csőcseléknek, a páriának a felbomlás, zavar, az inferioritás felel meg, és ez már nem is társadalom, hanem társadalmon kívül való állapot; a kozmikus embernek a –szép rend– felel meg, a humanisztikusnak a káosz: a szocializmus, tudomány, gazdasági felbomlás, vagyis a vallástalanság. “

Nem túl szép vélemény. Nincs szépítés, körülírás. Van-e, lehet-e megoldás?

“Amire szükség van, az a tökéletes szakítás és szembenállás… egészen nagy katarzis… feltétlen és kíméletlen leépítés… úgy, hogy minden dolog újra értelmet nyerjen, minden, amit oly alávaló módon megszentségtelenítettek, új tisztaságban tűnjék fel…”

Föl kell eszmélni a legmélyebb gyökerekre, öntudatra ébredni. Ébernek lenni. Felfogni, hogy:

“…ha egy birodalom szent, akkor nem is birodalom–, –ha az állam nem áll vallásos alapokon, nem állam–, –végül fel kell ébredni és lábra kell kapni… elemi cselekvési erőnek kell kitörnie, amely saját tisztaságával teljesíti önmagát, készen arra, hogy a szónoklatok szennyes kérgét, szentimentalizmusokat, moralizmusokat és religiózus képmutatásokat összezúzza, mindazt, ami Nyugatot elárasztotta és humanizálta…

…A tudomány az ember mélyebb valósága iránt süket… ezzel szemben szükség van a szent, a bensőséges, titkos, teremtő tudásra…

…fölösleges politikáról, szociális, gazdasági reformokról beszélni, mert a gondolat, hogy ilyen utakon lehet eljutni a megújulásig, egyszerűen nevetséges mintha valaki a beteg testrészre recepteket ragasztana akkor, amikor már a vér is meg van mérgezve.”

A válságirodalom szerint már megszületett az új embertípus, amelyik “kivonja magát az általános romlásból, gyorsítja az ún. –haladás– ritmusát, vagyis közvetve előidézi, hogy a történelmi periódus minél hamarább véget érjen — türelemmel, szívósan, kegyetlen biztossággal egyik oldalon rombolja, a másik oldalon újrateremti a világot”. Ők az őrködők (ergégoroi), a felébredtek, az éberek.

De őket leginkább nem a mai politikai és pénzügyi elit soraiban kell keresni. (Mint a legfrissebb hírekből kiderült, jónéhány felelős ember tudott a világ különböző pontjain a bekövetkező pénzügyi összeomlásról. Hallgattak. Na, ezekre bízzuk mi az életünket!)

Jóhír, hogy a válság elmélyülésében már benne van a megoldottság kezdete is. Hamvas Béla szerint “Ezt a legegyszerűbben katarzisnak lehet nevezni”.

Katarzis akkor van, ha van dráma is. De hol itt a dráma? Horror, de van az is.

“A modern ember őseitől két dolgot örökölt: nagy kultúrát és ezzel a kultúrával való elégedetlenséget. A kultúra nagyságát senkinek sem jut eszébe kétségbe vonni: körül kell néznie, és életének minden ténye meg fogja cáfolni. Az elégedetlenséget éppoly kevéssé lehet kétségbe vonni: magába kell néznie, és tapasztalni fogja megszámlálhatatlan ellenkezését mindazzal szemben, ami körülötte történik. A modern ember tudatában összekeveredik a kultúra csodálata ugyane kultúra ellen támasztott kifogásokkal: tisztelet és kritika, sőt hódolat és lázadás.”

És itt az ellentétek feszültsége, a drámai helyzet.

“A modern embernek ebben a két áramlatban állást kell foglalnia. Sohasem állhat meg tisztán csak az egyikben. Minden embernek új meg új viszonyt kell teremtenie, a kérdést más és más úton kell a maga számára megoldania. Mert a modern ember drámai szituációja éppen az, hogy milyen egyensúlyt állít fel és tud felállítani a kultúrával való teljes elégedetlenség és a kultúra teljes helyeslése között. A modern ember sohasem lehet az egyik vagy a másik. A dráma éppen az, hogy mind a kettő, és hogy ezt a kettősséget végig kell küzdenie. “

“A modern ember drámája e két szellemiség szembenállása; más szóval: ez a drámai feszültség teszi a modern embert. Természetes, hogy most már nem az eredeti drámáról van szó. A krízis nem a nagy kulturális örökség és a vele való elégedetlenség szembenállása, hanem ennek a szembenállásnak integrálódása. Egyik oldalon az elégedetlenség álomvilágba menekülés — valóságfélelem — élettávolság, a másikon: alkotás — realitás — hősies magatartás, át- és átszőve mindenütt a maga ellentétével, egész szellemiséggé fejlődve. A modern európai legbelsőbb élménye ez a drámai összeütközés, és csak ennek az embernek van ma teljes és igazi jelenléte az időben, aki a drámát aktuálissá tudja tenni, és annál inkább van jelenléte, minél teljesebben teszi aktuálissá. Minél távolabb áll tőle, minél felületesebben éli át, annál kevésbé él a jelenkorban. “

Ha ezt a kis apró drámát megéljük, átlényegítjük, akkor lesz katarzis. Hamvas Béla még részletesen kitér arra, hogy az örökölt kultúra kötelességekkel is jár, azt pedig nem szeressük. Nem csak élvezni kell az ősöktől kapott kincset, hanem felelősséggel ápolni és tovább adni az utódoknak. Ha nem így teszünk, megszűnik a folytonosság, nő a lemaradás. Az éberség alább hagy, majd elmúlik.

Időszerűség – felismerés – kritika – lázadás.

“…lázadás a fizika területén, a régi fizikával szemben, a morál területén a régi morállal szemben, a politika területén, az ízlés stb. területén…”, majd lázadás önmaga ellen. Egy lépés a nihilizmus. De a nihilizmus végső magatartása határhelyzet, és már utal arra is, ami túl van rajta. Ebből nem következik az, hogy aki nihilista, annak el kell érkeznie oda, ami a nihilizmuson túl van; ami ebből következik, az, hogyha valaki teljesen végigéli, elérkezik a katarzishoz. A nihilista szituáció az utolsó szabad helyzet, a –szabadgondolkodás–, az egyéni megoldási kísérlet végső magatartása. Innen csak egyetlenegy út vezet tovább, mindegyik között a legnehezebb: a katarzis.”

” a félelemtelenség a legelső és legfontosabb feltétel ahhoz, hagy az ember a katarzist átélje. Ez a morális és egzisztenciális feltétel ahhoz, hogy meglegyen a bátorsága. Már tudja, hogy nem tűrhet kompromisszumot az élet egyetlen területén sem, mert –ha leszállítja igényeit, akkor meghamisítja az értékeket — nincs más útja, mint hajlíthatatlannak maradni.”

Megtisztulás. Ismerős valahonnan? Honnan is? Hát nem erről beszél már elég hosszú ideje minden vallás (nem a klérus!)?

De nyugi! Nem maradtunk le semmiről. (Jaaa, ez 1936-37 -benn íródott, akkor mégis?)

“Az emberiség ma még csak a krízis-folyamat legelején tart, és amennyiben katarzisról beszélni lehet, ez csak egyes emberi személyekben és csak részlegesen folyt le. Egyes személyekben és sohasem az egész embert átható mélységben az ember egyedül semmiféle életproblémáját megoldani nem tudja. Életét megvalósítani csak közösségben, társadalomban, államban, emberiségben képes, s minden önálló kísérletével egyedül marad. A katarzis egyelőre még csak élmény — az egyéni megoldás tükrében a világválság megoldási lehetősége, nem történeti esemény.”

“A katarzis ideje, mint változás és az egész emberiségre kiterjedő megújulás, még nincsen itt, de már itt van, és érezteti hatását, mint az egyes embernek a megújulásra való szándéka és törekvése és az egyéni katarzison átment emberi típus jelentkezése. Ortega mondja, hogy az államélet megújulása olyan formák között, ahogy ma folyik, elképzelhetetlen, mindez ismétlés, elmúlt korok politikai próbálkozásainak örökös utánzása. Tény, hogy amikor egy mai államférfiról van szó, a történetíró ásít: kívülről tudja már az összes variánsokat, mit ér el, mit érhet el, mik a lehetőségei, hol fog megbukni. Túlságosan kiszámíthatók, túlságosan politikai epigonok mind.”

Akinek mindez túl elméleti, túl transzcendens, túl metafizikus, túl lila, attól elnézést kérek. A hosszúságért és a sok Ctrl+C -ért szintén. Megnyugtatásul közlöm, hogy folytatom a következő résszel, ami már érthetőbbnek és emészthetőbbnek tűnik.

Bár a kötetet papír kiadásban olvastam, a bemásolt idézetek a Terebess Ázsia E-Tár oldaláról valók. Köszönet érte! Hamvas Béla a kötetben szereplő esszéit 1935 és 1937 között írta.

További olvasónaplók…