A világválság – olvasónapló II.

a világválságAz első rész itt olvasható.

Második rész: A világválság

Előre jelzem, hogy az első részhez hasonlóan ez sem könnyű olvasmány, de azért valamivel érthetőbb tán. A változatosság kedvéért kezdjük egy idézettel, ami fölvezeti az első részben tárgyaltakat:

“A válság végül is nem egyéb, mint az a világmegrendülés, amely az embert végső és határhelyzetének felismerésére kényszeríti.”

Mint az eddigiekből kiderülhetett, a válság sokkal összetettebb és mélyebb, mint azt ma a politikusok, pénzügyi szakértők és a média harsogja felénk. Az egész emberi életet, az egész emberi létet érinti. Amit ma láttatni akarnak velünk, az csak a felszín. Válságocskákat villantanak föl, amelyeknek természete, hogy:



“…hol itt, hol ott mutatkozik, ma ilyen; holnap olyan formában. Az egyik évben Amerikában mint a dollár válsága tűnik fel, de ez kiterjed Angliára, sőt egyéb államokra, és azokat magával sodorja. A pénzválság azonban megoldhatatlan, mert közben kitűnik, hogy a válság tulajdonképpen az aranyat fenyegeti. Az aranyválság is megoldhatatlan, mert ezalatt felismerik, hogy csak részlet, és a mezőgazdaság, illetve az ipar, esetleg a kereskedelem a válság által fenyegetett problémakomplexus. Így már az egész gazdaság exponálódik. Nincsenek többé részjelenségek. De a gazdaság sokszorosan összefűzött a szociális és politikai helyzettel. Ha az ember a krízis-problémát vizsgálja, úgy látja, hogy a megoldhatóságot az emberiség mindenáron ki akarja erőszakolni, a kérdés azonban kezéből kiugrik és minduntalan valósággal megszökik. Ha meg akarják fogni a pénzkérdésben, átugrik a mezőgazdaságba, onnan a kereskedelembe, onnan a társadalmi kérdésbe és így tovább. Íme: a válság sokfejűsége. Feltűnik, és anélkül, hogy megoldható lenne, újra elmerül, de a mélységben nem veszti el erejét, hanem tovább hat, most már úgy, hogy nem is látható. Közben mindig fenyegetőbb, kihívóbb és elkerülhetetlenebb, –kérdésszerűbb– helyzetek egész tömegét idézi fel.”

Végül rá kell eszmélnünk, hogy a válság komplex halmazként tornyosul fölöttünk, mellettünk, alattunk és bennünk.

“Politikai, mezőgazdasági, kereskedelmi és ipari válságok. A termelés és fogyasztás válsága. Morális, jogi, vallásos, tudományos és művészeti válság. A tulajdon, az állam, a család, az ipari vállalkozás, a köztársaság és monarchia, az autokrácia és demokrácia, a diktatúra és önkormányzat, a kapitalizmus és szocializmus, a fasizmus és kommunizmus, a nacionalizmus és internacionalizmus, a pacifizmus és militarizmus, a konzervativizmus és radikalizmus válsága. Az igaz, a szép, az igazság és az igazságosság válsága. Kultúránk egész értékrendszerének válsága. Mindegyik a formák gazdag változatosságában és az erő különböző fokain, de vég nélkül ömlik, dübörgése minden nap újságjában visszhangzik. E krízisek mindegyike megrázza kultúránk és társadalmunk legmélyebb alapjait, és mindegyike a legyőzöttek és a romok légióját hagyja maga mögött. És, jaj, a végét még senki sem látja. E válságok mindegyike olyan volt, mint egy felzendülő, nagy, borzasztó szimfónia, és oly mély és oly intenzív, hogy egyet sem lehet elfelejteni. E mozzanatok mindegyikét a legutóbbi három évtized alatt hallatlan emberi zenekar játszotta, milliókból álló karok, statiszták és szereplők… és a legyőzöttek és áldozatok hegye évről évre nagyobb és nagyobb.”

Ha végig olvassuk a krízis irodalmat, láthatjuk, hogy:

“A humánum világa mindig is ebben a helyzetben volt. Mindig válság volt, csak az emberiség elrejtőzött előle, és nem vett róla tudomást. Ma ezt a helyzetet csak felismerjük.”

Ha figyelembe vesszük, hogy Hamvas Béla ezeket a mondatokat a 30-as években vetette papírra, akkor világossá válik, hogy felismertük, mert benne vagyunk nyakig, de nem tettünk semmit. Ma, a válság újbóli felbukkanása és elmélyülése az utolsó figyelmeztetés. Végre kialakult bennünk a “válságtudat”.

“A krízis-jelenség alanyi ismertetőjele: a válságtudat.”

“Amit a válságtudat előre látott, bekövetkezett, s amit a múlt század és a századelő látnokai, mint a rejtőző felbomlás és katasztrófa csíráit leírtak, aktuális valóság lett: a politikai szétesés, elszegényedés, gazdasági leromlás, társadalmi felbomlás, morális, értelmi, művészi, tudományos válság. Egyelőre azonban, sajátságosképpen, ezt a válságot még mindig nem ismerték fel valódi jelentőségében. És itt egy sajátságos ellentmondásnak látszó körülményre okvetlenül rá kell mutatni. Amíg a szellemileg tájékozott gondolkozók, történészek, tudósok már tíz, sőt húsz évvel ezelőtt beszéltek válságról, azt a realitások között élők még mindig nem voltak hajlandók észrevenni. Így támadt aztán az a groteszk helyzet, hogy akiket általában irreálisaknak és elvontnak szoktak nevezni, már régen látták betörni a válságot egész félelmetességével; azok pedig, akiket szeretnek a tények embereink nevezni, a krízist csak akkor vették észre, amikor az már a fejükre zuhant.”

El kellene gondolkoznunk azon, kikre bízzuk életünket. Alkalmasak-e vezetőink arra, hogy vigyázzanak ránk, hogy megbízzunk bennük? De mindenekelőtt egy teljesen más életfelfogást kellene elsajátítanunk, de legalábbis elkezdenünk újra felépíteni magunkat és a körülöttünk lévő világot. Teljesen más alapokra.

Hamvas Béla műve teljes terjedelmében itt olvasható.


További olvasónaplók…