Welcome to the Broadway

zene“De m'ért pont London? És m'ért pont bomba?” – üvöltötte a 80-as években egy szombathelyi undergrounder a Chemotox nevű bandából. A szombathelyi legyek nem épp ettől döglöttek, ám a kérdés még jogos volt az akkori londoni bombamerénylet kapcsán.

A bombák azóta is néha pont Londonban robbanak, de ez a Chemotoxot már hidegen hagyja, mert elbombázták a nagy kiugrást, és kifutottak az időből, hogy befuthassanak végre, s felbomlottak. Ez a hír annó bombaként robbant néhány szombathelyi klubban, ahol akkor még Amerikából jött be a zene, meg épp (pont) Londonból, és a közönség is szépen bejött rá.


Sokat változott tehát a világ. Se Chemotox, se chemotox. Amerikából még jön be a zene, csak a közönség nem nagyon. Legalábbis a közönség egyik fele már nem. Ugyanis a közönség egyik/másik fele nemzeti hevületből nemzeti hevülettel átitatott zenét kezdett hallgatni (meg bombázni a kevésbé nemzeti hevületűeket).

Nincs is ezzel semmi gond. A cigány cigányzenél, az osztrák jódlizik, a magyar meg nem csak Boban Markovicsot, Goran Bregovicsot és vajdasági 3+2 -őt hallgat, hanem igazi Hungaricumot is. Magyar zenét a magyar népnek – Kodály után szabadon, de az a kis ferde szemű japcsi mégiscsak jobban szolmizál, hogy a fene essen bele, meg az is, aki “dó, ré, mi, fá, szó, lá, ti, dó – elég zsidó…” (Sziámi)

Mondják, a zene kontinenseket köt össze, s a zene által emberek közös nyelven kommunikálva megértik egymást. Ó, öröm az óda ott, ahol így van.

Nálunk nem van így. Nálunk a zene is elválaszt. Aki ilyen zenét hallgat, az megbélyegzett, aki olyan zenét, az is. A másik által. Nálunk a zenével is lehet árkot ásni, mint ahogy az 50-es években selymet szövetni. Ha ebből nem értesz, nem kapsz jegyet(?). Ha ebből nem értesz, bombát kapsz.

Olvasd el ezt is!