Tüzijáték

tüzijátékAz újév beköszönte ma már a panem et circences jegyében telik el majd' minden településen. Lélekszámtól és önkormányzati pénztelenségtől függetlenül milliókat ölünk tüzijátékba. Mindig szomorúan nézem, hogy megy el a jövő évi jutalmam/fizetésemelésem/satöbbim az égbe, a füstbe.

Ennek ellenére idén is kimentem a térre, hogy lenyűgözzön a szikrázó fényjáték, a durranó hangorkán, az 1492 óta folyamatosan játszott Vangelis.


És csak röpködtek a csillagok, kigyúltak majd kihúnytak. Egy idő után már nem is a tüzijátékot figyeltem, hanem a körülöttem lévő embereket. Jobbról, balról. Több ezren voltak. És mind egy irányba nézett, és mind el volt bűvölve, és mindnek csillogott a szeme, és mind tátott szájjal bámult föl az égre. Elvarázsolt gyerekek álltak körülöttem, akikből egy pillanatra eltűnt a felnőttség minden szennye, s bennük volt a csoda iránti kíváncsiság és tisztelet. Tiszták voltak mind. Egy pillanatra.

Nem lehetne ezt a pillanatot meghosszabbítani? Nem vagyok telhetetlen, csak, mondjuk, egy emberöltőig? S ha addig eljutunk, akkor már lehetne beszélni még egy emberöltőről, aztán a következő emberöltő már gyerekjáték volna. És így tovább… S közben megtanulnánk és belejönnénk, hogyan kell tüzijáték nélkül is csillogó szemekkel egy irányba haladni gyermeki hevülettel. Van kedvetek?

Olvasd el ezt is!