Orbán Viktor mindhalálig

Orbán Viktor a Fidesz Kongresszuson annyiszor mondta ki a hazugság szót, hogy már én is elhiszem, hogy hazudik. Úgy elhiszem, mint a vízfolyás.
Ez a kis nagyember Ady Endre unokájaként ostorozta az országot, ezt a posványt, ezt az ugart, amelyet a kommunista milliárdos hordák juttattak idáig, akik jobb, ha tudják, hogy minimum 24 év év börtön jár a hazugságaikért, mint Amerikában egy nagy nevű, szintén manipuláló és hazug cég vezetőinek.

És 24 év nagy idő, addig be lehet betonoznia magát Viktornak a hatalomba, s a 24 év után szabaduló megtört volt milliárdos kommunisták onnan atombombával se tudják majd kirobbantani, se az SZDSZ-szel, se az áruló MDF-fel, se a brutális rendőrséggel.

Szóval csúnya új világ jön, legikább azért, mert Viktorunk nincs ott a tejfölös fazéknál, ahol gond nélkül tunkolhatna. Pedig, ha tunkolhatna, akkor nem csak a sokat szenvedett magyar nép élne jobban, hanem Viktorunk a 2. milliárdját is összekapargathatná, csurrantva-cseppentve a mellette lépkedőknek.

Aztán beszélt még Viktorunk az egy párt, egy hatalom, egy diktatúra 3-as kommunista egységéről. Csak a szentem elfelejtette, hogy a Fidesz már rég így működk Viktor vezér akarata szerint.

Tulajdonképpen kit is érdekel, hogy Viktor ismét hosszú dörgedelmes szózatot intézett híveihez, hiszen valószínűleg Viktor utolsó kongreszusi beszédét hallhattuk. A hattyúdalt. Mert hamarosan új szárnyakon szárnyal a dal, jönnek új félistenek, akik a bukott hatalommániást majd véglelg kigyógítják nagy bánatából.

Addig is csak beszéljen, és dörögjön, legyen a demokrácia ő maga, az út és az igazság és a béke. A békák meg lázadjanak! Ámen.