Véres november?

“Tűzbe borul az ország, és a lángokban a hatalmat bitorlók megsemmisülnek. Elsődleges célpontok lesznek a nem védett hazaáruló besúgók és a hazánkban bomlasztó idegen ügynökök. A politika holdudvarához tartozó harmadvonalbeli pártvezetők és a pártokat támogató vállalkozók, polgármesterek. Célpontok lesznek a pártszékházak a kis falvakban éppúgy, mint a városokban”

Állhatna ez az idézet egy régi 56-os újságban is, felidézve az akkori közhangulatot. De nem ott áll. Ez a kiollózás egy 2006-os weblapon tűnt fel, mégpedig a Polgárok és Polgármesterek Szövetségének honlapján .

Mondhatnánk, hogy a történelem ismétli önmagát. Mondhatnánk, hogy a történelemből semmit nem tanultunk. Mondhatnánk, hogy történelmi időket porolunk le bizonyos jelen politikai hangulatok alátámasztására. Mondhatnánk még sok okosat, de ezeket a sorokat olvasva az észnek itt már helye nincs. Az ész itt már kevés. Ahol indulat van, ott az ész már nagyon kevés.

A PPSZ elnökségi tagja, Kőrösi Imre a Magyar Hírlapnak elmondta a brutális tömegoszlatások miatt fegyveres alakulatokban szolgálókból toborzott csapatával kíván a rendőrök ellen fellépni. Véleménye szerint az akció törvényes. Nyilván. Mivel mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra. Egyesek szerint így is szabad véleményt nyilvánítani.

Tegnap néztem a Hotel Rwanda c. filmet. Nem ecsetelem a történetet, mindenki ismeri az 1994-es eseményeket. Először csak a rádió uszított. Verbális lincselés. A jobb érzésű emberek azt gondolták, hogy ilyen nem történhet meg. A tettekig nem mennek el az uszítók. Elmentek. Majdnem 1 millió meggyilkolt ember egy érthetetlen megkülönböztetés miatt. Irtották a “csótányokat”.

Aztán eszembe jut a múlt század 40-es éveiben elkezdődött zsidóüldözés. Először csak a zsidótörvények, majd egyéb megszorítások. Aztán szépen a néphangulat átvette a hivatalos szöveget. Hazafias tett volt a zsidók mindennapos kis megalázása. Aztán tudjuk, mi lett a vége, “600 000 a füstbe ment”.

Először minden csak verbálisan kezdődik. Még mindenki hisz, remél, hogy meg is marad abban az állapotában. Aztán elszabadulnak az indulatok, az uszítás lángra lobban, és akkor már nem lehet megálljt parancsolni.

Rwandát a világ ölbe tett kézzel nézte végig. A magyar zsidók deportálását egy nép halk beleegyezésével végezték. A közöny, fejünk homokba dugása, a hallgatás a verbális lincselés legjobb táptalaja. Abból robban egy pillanat alatt, hogy elhagyja a verbalitást, és tettekre váltsa ígéretét. És akkor már késő.

Eszembe jut a U2 dala is: Sunday, bloody sunday…, magyarra lefordítva: November, bloody november… Így kell ennek lenni?