Martens, de nem bakancs

Martens, az Európai Néppárt elnöke régi ismerőse a magyar politikai elitnek. Nemcsak most, régebben is az volt. Még az átkosban.
1987-ben (akkor még belga miniszterelnökként) pl. így üdvözli Brüsszelben az akkori magyar politikai főfőt: “Főtitkár úr! Öröm és megtiszteltetés számomra, hogy körünkben fogadhatjuk és üdvözölhetjük, önt, aki hosszú évek óta magára vállalja Magyarország sorsát.” 1987-ben a főtitkárt Kádár Jánosnak hívták.

Martens úr Kádár János tiszteletére rendezett díszvacsorán így méltatta az átkos politikát: “Érdeklődéssel és rokonszenvvel követjük azokat az erőfeszítéseket, amelyeket az ön országa gazdasági síkon tesz. A két évtized óta megvalósított reformok vonalát követve, bátor a munkaprogram, amelyet a közelmúltban a magyar kormány és az Országgyűlés elfogadott. Nagyon kívánjuk, hogy végrehajtását siker koronázza.”

Pohárköszöntőjében pedig ezekkel a nyájas szavakkal köszönti a magyar delegációt: “Emeljük poharunkat Németh Károly Őexellenciájára, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökére és Őexellenciája Kádár János úr, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára egészségére és személyes boldogságára, a magyar nép boldogulására és jólétére, valamint a kormányaink és országaink közötti jó kapcsolatok harmonikus fejlődésére.”

Martens akkor még nem volt annyira finnyás a gulyáskommunista hordákra. Annyira nem, hogy 1984-ben hazánkban járt, és megkoszorúzta a Hősök Terén a Hősök emlékművét (ugye ezt 2006. október 23-án egyéb teendői miatt elmulasztotta).

Aztán új szelek jöttek, nem biztos, hogy hidegebbek, mindenesetre más szelek a magyar politikai életben. Rendszerváltozás, parlamenti demokrácia, szabad választások…

Két évvel ezelőtt , mint a Néppárt elnöke, ismét hazánkba látogatott Martens úr, az európai parlamenti választások idején. Akkor Martens úr már feledve a régi, szép időket, elkezdett orbánozni. De nem kicsit. Nagyon. Martens már odáig ragadtatta magát, hogy Orbánt a szabadság szimból(e)umának nevezte, s azt mondta: “Jöjjenek friss szelek, s le a szocializmusból idetévedt nómenklaturistákkal.”

S mivel Martens úr igazán szívén viseli a magyar sorsot, néhány nappal ezelőtt, 2006. október 23-án ismét hazánkba látogatott, hogy megemlékezzék a hős 56-os Orbán Viktorról. Indulatos hangú szónoklatában hosszan dícsérte Orbán Viktort, aki Magyarország megmentője, és a rendszerváltozás bátor zászlóvivője. És mint jó vendég, szinte hiba nélkül felmondta az orbáni leckét: “A mostani zűrzavar is egy ember miatt van, ő az, aki az országot politikai és elsősorban erkölcsi válságba sodorta azáltal, hogy félrevezette az embereket.”

Ebből a kis történelmi utazásból is láthatjuk, Martens úr fáradhatatlan barátja a magyaroknak. Minden időben megtalálja a hatalom (vagy a hatalomra áhítozók) kegyeit. Eshet eső, fújhat szél jobbról, vagy balról, Martens úr soha nem ázik meg. Igazi belga, aki mindig megkérdezi magától: “És mi, belgák, hova álljunk?”

Olvasd el ezt is!