Profi öszödi felvétel

Profi eszközökkel készítették az öszödi hangfelvételt, Gyurcsány Ferenc záróbeszédét. A vizsgálat kizárja, hogy a jelenlévő frakcióülés résztvevői, vagy az ott tartózkodó szakértők rögzítették volna a beszédet.Profi eszközökkel készítették az öszödi hangfelvételt, Gyurcsány Ferenc záróbeszédét. A vizsgálat kizárja, hogy a jelenlévő frakcióülés résztvevői, vagy az ott tartózkodó szakértők rögzítették volna a beszédet.

A szinte stúdióminőségű felvétel a szakértők szerint nem a tanácskozásról hivatalosan készült CD másolata. Valószínűleg egy plusszkábelen, vagy profi lehallgató készülékkel lopták a hangot, amit egy másik magnóval rögzítettek. Erre utal, hogy a hivatalos és a kalózfelvételen eltérnek a kazetták “fordítási helyei”.

A vizsgálat szerint a kalóz CD-t a Magyar Rádióhoz való eljuttatás előtt eladásra kínálták egy hatszámjegyű összegért, ám az üzlet nem jött létre.

Véleményem szerint előbb-utóbb tisztázódnak a részletek, s kiderül, ki volt az a személy, vagy személyek, akinek/akiknek érdekében állt a beszéd kiszivárogtatása, és ennek az egész elképsztő helyzetnek a megteremtése.

Abban már kevésbé vagyok biztos, hogy kiderül-e, a Fidesznek köze lehet-e mindehhez. Az sem fog tán kiderülni soha, hogy Orbánék igazat mondtak-e akkor, amikor azt állították, hogy ők is csak a vasárnapi nyilvánosságra kerüléskor hallották a felvételt. Sőt Orbán a tv-ben azt állította, hogy még nem is hallotta a felvételt, csak a belőle készült írott szöveget.

Mindenesetre furcsa, hogy a bukott tavaszi választások után hirtelen a Gyurcsány hazugságra építették az egész választás utáni Fidesz kommunikációt.

És még mindig várom a Magyar Rádió felelős vezetőinek megszólalását az ügyben, hogyan történehetett meg az, hogy a közrádióban tűnt fel először a manipulált vágott változat, s csak néhány órával később, amikor már mindenki a vágott változtot hallgatta, adták közre a teljes beszédet.