Szex a csónakban 2.

A Magyar Turizmus Zrt. csónakszexes flash animációja a jelek szerint jó fogás volt.
A klipnek külföldön is nagy sikere volt, olyannyira, hogy a BBC fél órás műsort szentelt a reklámfilmnek.balatoni nyárA Magyar Turizmus Zrt. csónakszexes flash animációja a jelek szerint jó fogás volt.

Még júniusban látott napvilágot, és indult először hazai, majd világhódító útjára az a reklámfilm, amelyben még a balatoni méhecskék is azt csinálják a Balatoni nyár elnyűhetetlen zenéjére, nem beszélve a lágyan ringatózó csónakban ügyködő párról.

A klipnek külföldön is nagy sikere volt, olyannyira, hogy a BBC fél órás műsort szentelt a reklámfilmnek. A műsort követő időszakban az angolok 2-3-szor annyi repülőjegyet foglaltak le a London – Sármellék járaton, mint előtte. Augusztus utolsó és szeptember első két hetében megháromszorozódott a jegyfoglalások száma, aminek vitathatatlanul köze van a BBC műsorának is.

A Magyar Turizmus Zrt. szóvivője elmondta, hogy még saját berkeken belül is többen etikai aggályukat fejezték ki a filmmel kapcsolatban, ám az eredmények a kétkedőket is meggyőzték. Előzetes statisztikák szerint a belföldi forgalom is 10-15 százalékkal nőtt, amihez szintén köze lehet az animációnak, amelyet 518 504-en töltöttek le.

Szex a csónakban 1.