2. Gyurcsány beszéd

A Gyurcsány blogban ma közzétette a miniszterelnök az öszödi második beszédjét. Ez az ún. nyitóbeszéd volt. Az elhíresült, mindenki által ismert szöveg volt a záróbeszéd.A Gyurcsány blogban ma közzétette a miniszterelnök az öszödi második beszédjét. Ez az ún. nyitóbeszéd volt. Az elhíresült, mindenki által ismert szöveg volt a záróbeszéd.

Többen úgy gondolják, hogy ez a beszéd csak jó PR fogás, meg sem történt. Többen úgy vélik, hogy a teljes képhez hozzátartozik ez a beszéd is. Hangfelvétel egyelőre nem kering erről a beszédről a weben. Ha valaki találkozik vele, kérem, jelezze!

“„Szép jó napot kívánok, szervusztok.

Először is el kell mondjam, hogy rendkívül hálás vagyok nektek, hogy aránylag jól viselitek a megpróbáltatásokat. Na jó, hát várjatok, ha mégsem, akkor persze a köszönet az túlzó. Pontosan tudom, hogy van egy-két nagyon nehéz mozzanata ennek a pár hétnek. Pontosan. Tudom, hogy az elhúzódó tárgyalások okozta sokfajta bizonytalanság az hát nem könnyíti a dolgotokat. Hogy miközben azt halljátok, hogy formálódik a kormányprogram, hát ehhez képest aki megszólal, legyen frakcióvezető vagy legyek én, vagy bármelyikünk, hát elég általánosságokban beszélünk erről az ügyről. Közben időnként azt is látjátok, hogy a koalíciós párt egyik-másik vezetője mintha már nem tudná türtőztetni magát és ő meg elkezd beszélni. Ezzel együtt is köszönöm szépen, hogy viselitek. Ma megpróbálunk azért mélyebbre menni.

Aztán azt is látom, hogy olyan dolgokat próbálok veletek elfogadtatni, ami hát, ha világosan beszélünk, akkor egyénileg, egzisztenciálisan nem túl könnyű. Kezdve attól, hogy azt mondjuk, hogy érjétek be egy csipettel kevesebb jövedelemmel és költségtérítéssel. Egészen odáig, hogy a kisebb kormány, kisebb állam, hatékonyabb igazgatás, kevesebb államtitkár és jó ég tudja, minek az ígéretével nem kormányra kerülő koalíció hát valóban kevesebb olyanfajta lehetőséget tud teremteni, mint amit korábban teremtett. Végig kell menni ezeken majd egyesével. Természetesen. Pontosan tudom, hogy itt emberi sorsok, egzisztenciák is vannak és tudom, hogy persze az egész nagy ügy lelkesít mindannyiunkat, de ebben a nagy ügy szolgálatában mindenki meg akarja találni a maga előre menetelét.

Jövő héttől kezdem el, kezdjük el a személyi egyeztetéseknek a legszélesebb körét azokkal is, akik ma viselnek ilyenfajta szerepet a kormányban vagy a kormány környékén, és azokkal is, akik a jövőben fognak ilyeneket viselni. A kettőnek van közös metszete. Nagyjából ez két hétig el fog tartani. Azt fogom keresni, hogy milyen módon lehet minél többek számára egyéni, személyes bekapcsolódásra több lehetőséget teremteni, ugyanakkor hogyan lehet megtartani mindazt, amit ígértünk. Ennek előrebocsátásával azt hiszem, a Jóisten sem ment meg bennünket attól, hogy hétfőn délelőtt koalíciós megállapodást kössünk a Szabad Demokraták Szövetségével. Ma estére a kormányprogramban egy-két nem jelentős, nem egy esetben csak fogalmazási vita maradt fenn. Ezt ma este, holnap meg fogjuk még oldani, és a koalíció hétfőn megköthető.

Miről szól a koalíció politikai értelemben? Nagyjából arról, hogy a Magyar Szocialista Párt vezetésével, a rendszerváltást követő 16 év tapasztalatait is feldolgozva kiigazítjuk közjogi értelemben a rendszerváltás örökségét, és ebben a kiigazításban döntő helyen az áll, hogy a korábbinál intenzívebben próbáljuk meg összekapcsolni az egyéni, közösségi szabadságot az ahhoz tartozó felelősséggel. Egy igazi polgárosodási és modernizációs program, ha úgy tetszik: berendezzük a rendszerváltás-alkotta kereteket. Ez viszont nyilvánvalóan egy sor változással, mi azt mondjuk, hogy egy új reformkorszakkal jár. Ezt akkor is meg kellene tenni, hogyha egyébként az államháztartás egyensúlyi problémái nem követelnének azonnali beavatkozást. Ez ettől független. Nagyon, az első kihívás az egész koalíciónak, hogy megértik és elhiszik-e elegendően sokan, hogy attól, hogy az első időszaknak az egyik legmarkánsabb intézkedéssorozata a költségvetési kiigazítás lesz, ettől még a koalíció politikája nem a kiigazítás politikája. A koalíció politikája széles és átfogó reformoknak a politikája, amiről ma majd már beszélni fogunk végre. És ugyanakkor ebbe a politikába egy fontos elem, de még csak nem is domináns elem, hogy viszonylag gyorsan helyreállítjuk az államháztartás külső és belső egyensúlyát.

Jó lenne, hogyha sikerülne megteremteni azt a közös hitet is, hogy amiről szól ez a politika, az valóban egy új reformkor, az egyéni szabadság és a hozzá tartozó felelősség kiteljesítése, modernizáció és polgárosodás. Mindez egy baloldali programba ágyazva. Ehhez intézkedések sorozatára van szükség. Na, most ahhoz, hogy ezt meg tudjuk tenni, és hogy hiteles legyen, mert hogy a reformok azok néha a status quo megváltoztatását jelentik, ahhoz kell egy sor esetben, hogy amikor vissza fognak kérdezni, és nem kevesen, hanem sokan fognak visszakérdezni, hogy és ti mit csináltok? És ti egyébként elvállaljátok-e a magatokét politikusok? Akkor azt lehessen mondani, hogy igen. Mi voltunk a legelsők, a politikán kezdtük ezt a folyamatot. A saját magunk élet- és munkakörülményein szigorítottunk legelőször. Igen, nem lehet ennél többet már szigorítani. Igen, például költségcsökkentéssel kezdtünk. És úgy kezdtünk költségcsökkentéssel, hogy az ránk is hat. Ezért szimbolikus hatása van annak, hogy miközben a közalkalmazotti, köztisztviselői világban az átlagjövedelmek azok két-két és fél évig nem nagyon fognak nőni — nominálisan sem, nem reálértékben — aközben azt lehessen mondani, hogy mi, politikusok, akik így döntöttünk, mi ennél még szigorúbbak voltunk magunkhoz, mi pár százalékkal még csökkentettük is a magunkét. Természetesen ez a logika mögötte, nem az, hogy ez egy fél napig hír. Ugyan kérem utána tudom, hogy érdektelen önmagában. Hanem az, hogy azt lehessen mondani majd mindenkinek, akinek a szemébe kell majd nézni közalkalmazottak és köztisztviselők tízezreinek, hogy magunkon kezdtük. Igen, kevesebb minisztériumot, kevesebb intézményt, kevesebb államtitkárságot csinálunk. És ha mi meg mertük tenni és meg tudtuk tenni, akkor van hozzá jogunk és létalapunk.

Amit csinálunk, az, amit javaslunk csinálni, annak a következő nagy területei vannak. Az első ugye, amiről azt mondjuk, hogy az államreform két nagy területtel, széles értelemben vett igazgatás és politikai képviseleti rendszernek az átalakításával, másodsorban pedig a közszolgáltatások, intézményi finanszírozási rendszernek az átalakításával. A közigazgatással kapcsolatosan egy viszonylag szélesebb konzultáció legalább volt megyei közgyűlésvezetőkkel, egy pár nagyvárosi polgármesterrel. Ezek azok a területek, amelyek kétharmados döntést igényelnek. A fő irányban lassan-lassan legalább a koalíción belül megállapodás lesz, nem állítom, hogy minden területen.

Melyek a fő kérdések? Menjünk gyorsan darabra. Választási ügyekben kisebb települési önkormányzati képviselőtestületek, már úgy, hogy ez figyelembe vehető legyen a mostani őszi önkormányzati választásnál. Ez kétharmados törvény. És feles törvényben pedig korlátozottabb tiszteletdíj és költségtérítés. Ezzel egy időben kisebb parlament, ez 300 fő alatti parlamentet jelent. A mi álláspont szerint egyfordulós választással, 149 egyéni és 149 országos listán megszerezhető hellyel. Az SZDSZ nem pont ezt gondolja — muszáj hozzátennem. Azt gondoljuk, hogy ehhez kapcsolódóan a képviselők jogállását szabályozó törvényt módosítani kell, kiterjedtebb gazdasági összeférhetetlenségi szabályokat megállapítva, például 2010-től az együtt élő családtagra is kiterjesztve a gazdasági összeférhetetlenség bizonyos eseteit. Például közalapítványokban, khtékban viselt tisztségért az ellenszolgáltatás tilalmának, a tiszteletdíj fizetés tilalmának a megállapítása. Általában is törekszünk arra, hogy mindazok a kérdések, amelyekben ma akár lehet is lelkiismeret furdalásunk, hogy milyen széles körben, milyen költségtérítések vannak, hogy a költségtérítés akkor is jár, amikor valóban költség nem merül fel. Hogy azok, akik többes tisztséget viselnek, mert otthon képviselők, polgármesterek, közgyűlési elnökök és országgyűlési képviselők, mind a két helyről kapnak különböző ellátásokat, helyenként ugyanazért a jogcímért kapnak többszörös ellátást, hogy ezeket kezdjük el a rendszerből kipucolni. Erősebb legyen az az erkölcsi talapzat, amin hát az érvelésünket megtehetjük. Tudom, hogy ezek nem könnyűek. Egy percig nem gondolom, hogy ezek könnyűek, és értem, hogy ebben nem egyszerű emberileg kompromisszumot kötni.


Ami az igazgatás másik részét illeti: van abban közös szándék, hogy erősödjön a kistérségi integráció. Hogy az önkéntes kistérségi társulásokat váltsa fel a kistérségi együttműködésnek az a szabályozása, amelyben — kicsit most vagylagosan fogalmazok — vagy a törvény ereje kényszeríti ki az együttműködést, vagy — mi egyébként inkább ez utóbbiban hiszünk — a társasházi törvény szabályozásához hasonlóan egy messze minősített többség elhatározhassa a kistérségi működést, és a pici kisebbség ezt ne tudja megakadályozni. Azaz egyhangú döntés helyett egy magas minősített többséggel a kistérségi együttműködés létrehozható legyen. Itt nem a törvényhozó hatalom kényszeríti ki a kistérségi együttműködést, hanem a kistérségbe tartozó települések túlnyomó többsége kényszeríti ki. Az a szándék, hogy sokfajta technikával azt a folyamatot támogassuk, amikor is a településeknek bár megmarad az önkormányzáshoz való joga, de ez nem feltétlenül jár együtt önálló hivatali működés fenntartásával, önálló intézmények fenntartásával, hanem közös intézményeket és közös hivatalokat, közös körjegyzőséget tartanak fenn, a különböző hatósági funkciókat — lásd építésügyi hatósági funkciókat — integráltan látják el. Azaz az önkormányzáshoz, a települések önkormányzáshoz való jogának csorbítatlanul hagyása, ugyanakkor az önkormányzás mögött lévő igazgatási és közszolgáltatási funkciók, és hozzá tartozó intézmények integrálása.

Az a szándék, hogy ha lehetséges, akkor idén, 2006 őszén utoljára válasszunk megyei önkormányzatokat, és 2009-től a megyék együttműködésével és központi állami funkciók dekoncentrálásával és decentralizációjával jöjjenek létre a választott regionális önkormányzatok. 2009-ben először 3 évre regionális önkormányzatokat válasszunk. Azért három évre, mert akkor az 2009-től ’12-ig tartó időszak. Települési önkormányzatokat válasszunk most 2006-ban hat évre, így 2012-ben érne össze a két dolog, és végre éppen félidőben lennének a helyi önkormányzati választások a parlamenti választásokhoz képest. Ez persze felveti a regionalizmusnak az ügyét. Mi azt javasoljuk, hogy bár nem tökéletes a mai regionális felosztás, de maradjon az a regionális rendszer, amelyet, amely statisztikai tervezési egységként létrejött. Pest megye gyűrűrégióként, önálló régióként jelenjen meg, Budapest pedig egyik bizonyos szempontból önálló település természetesen, amelyre egyébként az önkormányzati törvényből kivett és átalakított szabályokkal önálló Budapest-törvényt is alkotnánk. Fejlesztési szempontból pedig régióként, önálló régióként is viselkedik. Ma reggeli konzultációk alapján ugyanakkor úgy látom, hogy ebben van még mit megbeszélni Demszky Gáborral. Tegnap még azt hittük, hogy rendben vagyunk, ma reggel nem biztos, hogy még mindig így látjuk.

Ami a kormányt illeti — hogyha már ebben a fertályban vagyok — egy plusz 11 minisztériumot hoznánk létre. Az egy az a kancellária, a 11 pedig úgy áll össze — ezt holnap kívánnánk nyilvánosan bejelenteni — hogy a két tárca nélküli miniszteri poszt megszűnik, illetve az informatika beolvad a gazdasági minisztériumba, a kultúra az oktatásba, a munka a szociálisba, ezzel ötöt vettünk el a 17-ből, így már megvan a 12. A mai Belügyminisztérium pedig átalakulva marad egy minisztérium, amely önkormányzati és területfejlesztési miniszter, az igazságügyhöz pedig hozzátartozik a rendvédelem. Így jönne létre a 11 plusz egy. Hosszú-hosszú és a bonyolultságához képest azt gondolom, hogy szerencsésen nem a nyilvánosság előtt zajló viták végén a Szabad Demokraták Szövetsége végül — mint tudjátok — a gazdasági, a környezetvédelmi és az Egészségügyi minisztériumot kapta. Tiszta minisztériumok jönnek létre. A maradék pedig a szocialista párté. Ebben talán mondanom sem kell, hogy komoly vita volt az oktatási és művelődési minisztériumon, az utolsó percig. Érdemi vita volt, hogy környezetvédelmi minisztérium vagy más minisztérium tartozzon-e hozzájuk. Messze nem volt olyan egyértelmű az Egészségügyi Minisztériummal kapcsolatos álláspont sok vonatkozásban, mint ahogyan azt gondolni lehetett. Végül azt gondolom, hogy jó megállapodást kötöttünk. Én a megállapodások megkötésében, vagy megkötésének időszakában folyamatosan Hiller Istvánnal és Lendvai Ildikóval konzultáltam, hogy mit igen és mit nem. Ez a megállapodás megkötöttnek tekinthető. Ők tegnap este ugyancsak szavazással, sok más mindent is szavazással döntöttek el. Szavazással kijelölték, vagy megnevezték a miniszter-jelölteket. Nekem egyébként van a jelöltekről véleményem, de ezt sok tekintetben nem tartom perdöntőnek. A más ügyekről folyó viták eredményeként is nem kívánom tovább feszíteni a húrt. Tudjátok, talán hallhattátok a híradásokban, hogy Kóka János, Persányi Miklós és Molnár Lajos.

Ami a minisztérium, az egész központi igazgatást illeti… Ami a központi igazgatást… Nekiindulok harmadszor is. Ami a központi igazgatást illeti, jelentősen átalakul a minisztérium, jelentősen átalakul a minisztériumok belső világa és a kormányzáson, kormányzaton belül elfoglalt helye és szerepe. Lényegében 150-160 éves közjogi hagyománnyal próbálunk meg szakítani, és megkíséreljük azt, hogy fölváltjuk az ágazati irányítást valami mással. Ami a minisztériumok belső világát illeti, kezdjük onnan, hogy minden, ami a minisztériumok alapfunkciójának ellátásához szükséges, támogató, kisegítő háttérfunkció, ezeket lényegében elvesszük a minisztériumoktól, és ezeket a funkciókat standardizáljuk azonos folyamatokba, szervezetekbe, követelményekbe fogjuk őket helyezni az informatikától a személyügyig. Ez nem azt jelenti, hogy mi vesszük fel az embereket a minisztériumukban, de egységes kormányzati személyzeti politika van, képzési rendszer, teljesítményértékelési rendszer van. Egységes informatikai platform van, egységes vagyongazdálkodás van a minisztériumokban. Alapvetően egységes szervezeti elvek alapján lehet megszervezni a minisztériumokat. Úgy viselkedünk, hogy a kormánynak vannak minisztériumai, nem pedig a minisztériumoknak vannak kormánya. Na, ilyesmi, igen. Olyan is van.

Ezzel lényegében, január 1-jéig ezt nagyrészt megtesszük, több lépcsőben. Ezzel önmagában a minisztériumok elveszítik létszámaiknak nagyjából, első körben vagy 30 százalékát. Kettő: a minisztériumok maradó, maradó funkcióiból, funkcióit kettéválasztjuk, kettőt elveszünk tőlük, a maradékot pedig kettéválasztjuk. Ami kettőt tovább elveszünk, arra majd kitérek. A miniszteri kabinetek politikai kabinetekké válnak, a miniszteri kabineteknek a fő funkciója mostantól kezdve a szakmapolitikai elemzés, stratégiai tervezés, koncepcióalkotás. Az ebben a stábban dolgozóknak lényegesen nagyobb a lojalitási elvárása és a követelmények nagyobb tere megfogalmazódik, mint az átlagos köztisztviselővel. Valóságos kompetenciával és kapacitással rendelkező stratégiai stábokat hozunk létre a miniszterek környezetében. Itt születik az meg, hogy mit kell csinálni, és amikor megszületik a döntés, az igazgatásban már csak a kodifikáció van. Mindaz, amit a 100 lépésben kipróbáltunk — magunk között szólva — azt most intézményesítjük.

Kettő: a minisztereknek a felelősségét kiterjesztjük. A miniszterek nem egyszerűen felügyelik a minisztériumok munkáját, amelyet egyébként a közigazgatási államtitkár vezetett eddig, hanem a miniszterek vezetik a minisztériumokat, ők a főnökök. Nincsen továbbá két államtitkár a minisztériumokban, nincs egy politikai meg egy közigazgatási államtitkár. Minek is kellene? Eddig is sok volt. Egy darab helyettese van a miniszternek, tartalmilag ez miniszterhelyettes. Hogy mi a neve, ezen némileg vacillálunk még, de úgy látjuk, hogy miután az ellenzék hajlandó a kormányalakításhoz kapcsolódó kétharmadokat is megszavazni, ezért az az egyszerűbb, hogyha ezeket miniszterhelyetteseknek hívjuk. A miniszterhelyettes a miniszter teljes jogkörű helyettese igazgatási és politikai ügyekben is, természetesen. És miután ezek a miniszter bizalmas helyettesei, mert hogy politikai helyettes is, ezért sem vegyesek a minisztériumok. És én arra tippelek, hogy miután megvannak a miniszterek, és utána leülök a miniszterekkel egyesével beszélni, a miniszterhelyettesek túlnyomó többsége alapvetően politikai indíttatású, a frakcióból jövő emberek. Túlnyomó többsége — mondom — nem állítom, hogy nem lehet egy pár kivétel.

Melyik az a kettő funkció, ami pedig tovább kijön a minisztériumokból? A legfontosabb talán, ami a következő időszak nagy stratégiai kérdése, hogy az igazgatási jellegű kormányzás mellett — mert akkor a hagyományos kormányzás egy, az igazgatási funkcióit tartja meg — két, ezzel párhuzamosan működő kvázi kormány jön létre. Mind a kettőt okszerűen a miniszterelnök vezeti. Az egyik funkciója a fejlesztési kormányzás. Valamennyi pénzt, ami fejlesztésre fordítható, azt középre teszünk és egyben, nem osztunk föl a minisztériumok között. Nincsenek fejlesztési pénzek a minisztériumokban, egy kanyi fillér sem. Nem lehet külön kiírni pályázatot, egyet se. Fejlesztésre a magyar kormány ír ki pályázatot. Megalakul a Nemzeti Fejlesztési Tanács, amelyben a legfontosabb ágazatok kormányzati képviselői ott ülnek. Ott ül az öt irányító hatóság vezetői, akik egyébként a minisztereknek társai, mert az irányító hatóságok tetején ugye miniszterek vannak, ma nem, ez elválik ez a két funkció egymással. Ott ülnek a régiók képviselői is, természetesen. Egyesítünk három logikát a Nemzeti Fejlesztési Tanácsban. Az ágazati logikát, ezt alapvetően természetesen a miniszterek és az irányító hatóságok vezetői testesítik meg, a területi logikát a régióknak a képviselői, és mi pedig, akik a kormány tagjaiként vagyunk bent, mi pedig megpróbálunk az egészből egy országos optimalizációt csinálni. Ez a tanács, ez lényegében, mint a kormány, hetente-kéthetente ül. E mögött egy Nemzeti Fejlesztési Ügynökség fog állni, élén nem politikussal. Azért sem természetesen, mert ez az évi ezermilliárd forint elköltése a legnagyobb hatalom ebben a kormányzási időszakban, ami az egyik legnagyobb hatalom. Távol kell tartani attól, hogy ebből a hatalomból közvetlen, nem ellenőrzött politikai hatalom származzék. Egyszerűen akarok ebben az ügyben beszélni. Ennek az élére világot látott, versenyszférából jövő embert fogunk hozni, ami a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget jelenti.

Külön vesszük a minisztériumoknak a következő funkcióját. Létre fog jönni — nem biztos, hogy ez a végleges neve — a mondjuk úgy állami reformbizottság. Ez az a testület, amely az egész államszervezeti és államműködésnek a reformját folyamatosan előkészíti koncepcionálja, összehangolja. Nem részeket reformálunk meg, és nem azon múlik, hogy a kormányzás melyik területén indulunk el reformokkal, hogy az éppen odatalált miniszter az egy reform vehemenciával rendelkező miniszter vagy inkább kicsikét lagymatagfajta, hanem eldöntjük, hogy hol kell előre menni. Ezt az egészet egy kormányzati koncepcióba illesszük, és ahol előre kell menni, ott ahhoz megpróbálunk értelmes szakmai-politikai mandátumot, mondanivalót teremteni. A miniszterek kabinetjei — most érünk oda vissza, amire azt mondtam, hogy politikai, szakmapolitikai kabinetek — ezzel a csapattal együtt dolgozva alakítják ki, hogy merre mennek előre az egyes területeken. Így történik meg minden valamennyi, minden átfogó, nagy törvényi szabályozásnak a koncepcionális előkészítése. Itt vonunk be nagyon sok külső szakértelmet, itt kap a politika kívülről, a szakma, a tudomány világából sok impulzust. Így tud az megtörténni, hogy miközben a kormány lényegében szinte kizárólag legalább is a mi oldalunkon, talán majdnem kivétel nélkül a Magyar Szocialista Párt vezető politikusaiból fog állni, a fejlesztési területen és a — mondjuk úgy — a reformbizottság területéről folyamatosan érkeznek azok a külső impulzusok, hogy a kormány ne zuhanjon önmaga igazságaiba, és ne zuhanjon bele egyszerű pártpolitikai érdekeinek érvényesítésébe.

Minden erőfeszítés arra irányul — ugye az ennek a logikája — hogy egy egységes, horizontálisan is harmonizált, integrált funkciókat ellátni képes kormányzás jöjjön létre. Kettő: egyesítsük azt a politikai befolyást, ami a pártpolitikából származhat csak. Állítsuk ezt a reformkormányzás szolgálatába, integráljuk a kormányba lényegében a Magyar Szocialista Párt teljes spektrumát. Kettő: hozzunk ehhez képest kívülről nagyon sokfajta egyéb erőforrást, mindazt a tudást, tapasztalatot, ami a piaci világban megteremtődött, és ami a magyar tudományos világban ott van. Közben fejlesztéseknél, amely korábban nem létezett intézmény, a területi elvet azt már az alapintézmény szintjén a Nemzeti Fejlesztési Tanács szintjén illesszük hozzá az ágazati elvvel, és az egészet legyünk képesek optimalizálni. Mindeközben a kormány alá tartozó szervek, szervezetek mindegyikét, lényegében kivétel nélkül 2007 végéig regionális alapon átszervezzük. Mindet. Ami megyékben még van, abból regionális lesz, azzal együtt, hogy a nem minden regionális intézménynek ugyanabban a városban lesz természetesen a központja. Azaz a régió nagyvárosai ezeken az irányítási, regionális irányítási feladatokon osztozni fognak. Hogy hol, mi fog történni, nyilván konzultáció eredményeként is fog eldőlni. Összességében azzal számolunk, hogy a központi igazgatás létszáma a következő másfél évben 20-25 százalékkal csökkenni fog.

Ezen túlmenően, ami a legfontosabb lépés talán, és ami 50 százalékkal eldönthető: gyökeresen át kívánjuk alakítani a közalkalmazotti és köztisztviselői jogviszonyt. Azt az évszázados védettséget, amelyet itt fenntartottunk, ezt érdemben kívánjuk megváltoztatni. Lényegében mind a két alappilléren. Egyik oldalról nem megváltoztatva a közalkalmazotti, köztisztviselői elnevezést, de a rá vonatkozó szabályokat csaknem azonossá kívánjuk tenni a Munka törvénykönyvi szabályozással. Megteremteni például — csak hogy egy szimbolikus példát mondjak — az alkalmatlanság miatt elbocsátás lehetőségét, megteremtve a minőségi cserének a lehetőségét, és átalakítva a teljes bérszabályozás rendszerét annak érdekében, hogy a nagyobb teljesítményt, tehát az egymástól eltérő teljesítményt egymástól eltérő módon lehessen megfizetni. Ez az, ami a magyar igazgatási, köztisztviselői világ teljesítményelvű átalakításának alapvető feltétele. Természetesen ez az egyik legnehezebb és legösszetettebb, legtöbb lehetséges konfliktussal járó kérdés. De nem lehet nem észrevenni, hogy egyik oldalon a magyar közigazgatás teljesítményhiányának egyik legnagyobb okozója az, hogy mára teljesen rugalmatlan, alkalmazási formává vált, amelyben alig-alig jelenik meg a teljesítményelv és az érdekeltség. Miközben úgy teszünk, mint hogyha az alkalmazó az önkormányzat vagy egy kórház lenne, az alkalmazás feltételének mindegyikét a törvényhozás határozza meg. Csak a bértáblát határozza meg a törvényhozás, meg hogy egyébként mit kell betartani az alkalmazásra vonatkozó szerződésben. Az, amiről beszélünk, tehát összességében valóban egy meglehetősen jelentős és átfogó államműködési, igazgatási, közigazgatási módváltás, a nagyon lomha, széttagoltan működő államot megpróbálja nagyobb teljesítményre ösztökélni. Hát nagyjából ez az, ami a mondjuk szűk körben az államról, meg kormányról. Nézek körbe: nagyjából, ugye?

Ami a többi területet illeti. A nagy reformok közül természetesen az egyik legizgalmasabb kérdés az egészségügynek a dolga. A koalíciós tárgyalások során azt láttam, hogy ahhoz a bátorsághoz képest, ahogyan sokszor nyilatkozni szoktunk az egészségügy jövőjéről, a rendszer működéséről meglévő tudásunk hát időnként mondjuk hiányosnak tekinthető. Ez mind a két koalíciós pártra igaz, a sokaságra, nem egy-egy emberre, a sokaságra. Egyetlen egy példát hadd mondjak el. Abban a szerencsében volt részünk itt egy párunknak, frakcióvezető asszonynak például, meg a pártelnök úrnak is, hogy egy héttel ezelőtt végignéztük, végighallgathattuk a szlovák egészségbiztosítás reformjának vezetőjét, aki bemutatta, hogy mit csináltak és miért csinálták, amit csináltak. Csak két-három megjegyzést hadd tegyek. ’94-ben Szlovákiában már hat egészségbiztosítási alap volt. Nem egységes volt az alap. 2001-ben az ottani választások előtt egy évvel — náluk és 2002-ben volt a választás, mint nálunk, csak ott ősszel van, nálunk meg tavasszal — eldöntötték, hogy akkor több biztosítós egészségügyi rendszert csinálnak. Kidolgozták a programját. Amikor kormányra kerültek, azonnal elkezdték. Ehhez képest kettő év kellett a jogi szabályozás legszűkebb feltételeinek előkészítéséhez — ez már 2004. És akkor kezdődött el, 2004-ben a több biztosító piacra történő beengedése. A legnehezebb az volt a koalíciós tárgyalásokon, hogy mindkét fél jól értse, hogy az a kérdés összességében a legkisebb kérdés, hogyha biztosításalapú az egészségügy, és valóságos szolgáltatások vannak, valóságos ár- és értékviszonyok vannak, valóságos szolgáltatói verseny van, valóságos piacfelügyelet van, és piacszabályozás van. Normák vannak és standardok vannak, úgy a végén a biztosítás, amely társadalombiztosítás elvű, tehát nemzeti szolidaritásközösségre épül, hogy ez is versengő vagy nem versengő. Mert ha nem versengő, akkor is el kell látni ugyanazokat a szabályozási funkciókat. Nem az a nagy kérdés, hogy a végén versengő biztosítás lesz-e, hanem hogy egyáltalán tud-e biztosítási alapú lenni. Mert ha a versengő biztosítás megint nem önmagában kérdés, hanem hogy milyen versengő, ha versengő. Mert ezer kérdés van. Hát ebben valóban Kornai Jánostól a szlovák kollégákig sok mindenkit hívtunk segítségül, hogy mind a két oldal értse, hogy a politikai leegyszerűsítés egy ponton túl már több, mint bűn: hiba. Muszáj érteni e mögött. Nem lehet nagyvonalúan beszélgetni ezekről a nagy rendszerekről. A nyugdíjbiztosítás reformja, ami egy sokkal könnyebb történet, 20 évvel későbbi várományokra vonatkozó pénzbefizetések történnek. Hát ez nem egy bonyolult dolog. Ezt az előző, illetve a Horn-kormány alatt másfél év alatt készítették elő csak a jogi szabályozást, négy-öt törvényt kellett ehhez hozni. Az egészségügyi reform az ugyanennyi törvény, csak sokkal bonyolultabb viszonyokat, és közben mandulaműtétet kell csinálni, meg születni fognak gyerekek és itt fogunk továbbra is egy nagyon bonyolult és nem hatékony kapacitástömeggel, felvetődve az ellátási felelősség és sok minden másnak a problémájával.

Ezért született a kormánykoalíció két pártja között az a megállapodás, amely azt mondja, hogy meg kell csinálni mindent, ami a biztosításelvű egészségügyhöz kell, és csak ebben megállapodni. És azt mondani, hogy ezzel nagyjából végezni kell 2007 végéig, és ekkortájt dönteni arról, hogy a biztosítási része is versengő-e vagy nem versengő. A legindulatosabb viták is ezen a területen voltak — hozzáteszem. Most itt tartunk. Azt mondom, hogy ideológiai, politikai viták helyett el kell kezdeni dolgozni. Ki fog derülni, hogy sok minden másnak látszik, mint aminek mutatja magát. De azt tudom nektek mondani, hogy muszáj lesz megtanulni mindegyikünknek az egészségügyi rendszert, mert túl nagy jelentősége van annak, amiről itt dönteni fogunk. Ez a dolog ez nem pár orvosnak a problémája, és nem pár kormánypolitikusnak a problémája. Azt mondanám, hogy a legnagyobb szabású és a legátfogóbb következményű reform talán a rendszerváltás óta, hogyha ehhez hozzá fogunk nyúlni. Lényegében igen, igen, nyugodtan mondhatom ezt. Intenzív és kemény és nagy munka fog következni. Ki kell ezt egészíteni, ezt a munkát a nyugdíjrendszer reformjával és/vagy korrekciójával — mindegy, hogyan hívjuk. 2012 környékén a mai nyugdíjrendszer fizetőképessége megrendülhet változtatás nélkül. Nagyon sok probléma fog felvetődni. Előkészíteni ezeket a korrekciókat a következő kormányzati ciklusban kell, bevezetni a következő elején legkésőbb.

A szociális ellátó rendszer intézményrendszer reformját érdemes elkezdeni. Itt nagyon tagolt, nagyon bonyolult, nagyon ellentmondásos, nem hatékony rendszereket működtetünk. Nagyon keveset foglalkoztunk a szociális ellátó rendszerrel, lényegében szinte semmit. Részben a minisztériumi struktúrából is következik az a szándék, hogy munkaügyi ellátás, ahol egyébként döntően állami típusú intézményi szabályozás van, ugye. Tehát ilyen döntő állami felelősség az egész munkaügyi ellátó rendszer, és a szociális ellátó rendszert egy kicsikét hozzuk közelebb egymáshoz. Teremtsük meg jobban a munkavégzés érdekeltségét. Ezt meg kell csinálnunk. Láthatólag igen sok adósságunk van az egész kulturális finanszírozás, intézményrendszer, kulturális politika dolgában, nagyon sok. Nem világos, hogy a kormány mit gondol magáról, hogy mi az ő dolga ebben. De természetesen nem lehet túl sok mindennek nekiállni. Ha a prioritásokat kérdezitek, akkor azt mondom, hogy az igazgatás, közigazgatás, államigazgatás, helyi igazgatás, ahhoz tartozó … képviseleteknek a nagy reformja és az egészségügy az első kettő nagy történet.

Kiigazítás. Nagyon kérek mindenkit, hogy amit most mondok, amit eddig mondtam, azt is tartsa meg magának, amit mostantól mondok, azt még inkább. Sokat lehet ártani az országnak, nagyon sokat. Konkrét számokat nagyjából majd a kormány megalakulását követő napon, 10-én az Országos Érdekegyeztető Tanács ülésén mondunk. Ez egy szombati nap. Hétfőn a kormány ülni fog, akkor elfogadja a jogszabályokat és egyből benyújtja a parlamentnek. Igen-igen sok bajt okoz nekünk, hogyha elkezdődik az emberek megfélemlítése. Nem kicsike kihívás, amivel szembenézünk. A magyar költségvetés állapotáról és beavatkozás nélkül az év végi várható hiányra vonatkozó pesszimista elemzői becslések reálisnak tekinthetők. Azaz beavatkozás nélkül a költségvetés olyan nagyságú terhet lenne képes viselni, amely túl van a teherviselő képességén. Azért fogalmazok ilyen tudatosan, azért így, hogy még véletlenül se mondjak olyan mondatot, ami, ha bárhol is idézik, nagy bajt okozna. Százmilliárdos nagyságrendű kiigazításra van szükség idén, és úgy, hogy ezt nem félév alatt, illetve, ha a bevételeket nézzük, akkor legfeljebb négy hónap alatt kell megtenni. El lehet képzelni, hogy ennek milyen hatása van, hogyha évesben tekintjük. Ennek a következményei a következő kettő évben ezermilliárdosak. Akkor, és csak akkor állítható elő nagyjából 2008-ra az egyensúly.

Az egyensúly helyreállításának természetszerűleg két nagy oldala van: kiadásokat csökkentünk, bevételeket növelünk. Eddig ez nem bonyolult. Ezeknek az aránya, a különböző években nagyjából úgy néz ki, hogy a kiadáscsökkentés az 35 és 48-50 százalék között mozog az egészből, a bevételnövelés pedig a fennmaradó rész. A kiadáscsökkentésben vannak, a kiadáscsökkentés az részint az állam működési kiadásai, az állam által használt erőforrások csökkentése — lásd köztisztviselők, közalkalmazottak létszámának érdemi csökkentése. Ez a köztisztviselői karban átlagosan — százezer köztisztviselőnk van a központban meg helyben — nagyjából 15-20 ezer ember elbocsátását fogja jelenteni. A közalkalmazotti világban a pedagógusokat érintheti kisebb számban, de a túlórák jelentős csökkentésével járhat, összességében egy 10-15 százalékos csökkentéssel. 150 ezer pedagógusból 15-20 ezer pedagógust érinthet ez a dolog. “

Olvasd el ezt is!