“Én vagyok a vevő…”

Eszembe jutott egy történet, ami megboldogult Kerekes Laci kollegámmal történt.Eszembe jutott egy történet, ami megboldogult Kerekes Laci kollegámmal történt.

Bement valamilyen boltba, odament a pulthoz, köszönt, várt. Az eladó szóra sem méltatta, tudomást sem vett róla. Laci még egyszer köszönt, semmi. Így ment ez néhány percig. Az eladó láthatóan láthatatlannak gondolta magát.

Aztán Laci közelebb hajolt az eladóhoz, és kicsit hangosabban azt mondta: “Jó napot kívánok! Nem ismer meg?” Az eladó föltekint, értetlenül néz, mondja: “Nem.” Laci: “Nézzen meg jobban! Így se?” Eladó: “Nem, így se.” Laci megmutatja neki jobb profilját: “Így talán megismer?” Eladó már kutat az emlékeiben, hogy honnan is, de semmi, azt feleli: “Így se”. Laci mutatja neki bal profilját, kérdezi: “Így már ismerős, nem?” Eladó kétségbeesetten válaszol: “Nem, így se!”. Ekkor Laci elüvölti magát: “Én vagyok a vevő, bassza meg!”

S hogy miért jutott eszembe ez a kis történet? Mert ilyenkor évadkezdés környékén szokásom számba venni volt kollegáimat. Felidézni egy-egy pillanatot, arcokat, mondatfoszlányokat. Ez már régi szokás. Így tört fel a múltból elhunyt kollegám története is.

Olvasd el ezt is!