A barátságról

Történt egyszer, hogy fejembe vettem, megrendezem a Kis herceg történetét. Színpadra ültettem Saint-Exupery remekét, amelynek keretét Hamvas Béla barátságról írt esszéjéből való idézet adta.A férfi-nő barátság c. bejegyzésem folytatása képpen elsőként a barátság fogalmáról kívánok párbeszédet folytatni. Segítségül a számomra két legfontosabb idézetet hívom. E két idézet, és szerzőik végigkísérték eddigi életemet, sőt volt olyan pillanat is, amikor együtt tűnődtünk az élet dolgairól.

Történt egyszer, hogy fejembe vettem, megrendezem a Kis herceg történetét. Színpadra ültettem Saint-Exupery remekét, amelynek keretét Hamvas Béla barátságról írt esszéjéből való idézet adta.

A “megszelidítésről”:
    
     – Jó napot! – mondta a róka.

     – Jó napot! – felelte udvariasan a kis herceg.
Megfordult, de nem látott senkit.

     – Itt vagyok az almafa alatt – mondta a hang.

     – Ki vagy? – kérdezte a kis herceg. – Csinosnak
csinos vagy…

     – Én vagyok a róka – mondta a róka.

     – Gyere, játsszál velem – javasolta a kis
herceg. – Olyan szomorú vagyok…

     – Nem játszhatom veled – mondta a róka. –
Nem vagyok megszelídítve.

     – Ó, bocsánat! – mondta a kis herceg. Némi
tűnődés után azonban hozzátette: – Mit jelent az, hogy “megszelídíteni”?

     – Te nem vagy idevalósi – mondta a róka. –
Mit keresel?

     – Az embereket keresem – mondta a kis herceg.
– Mit jelent az, hogy “megszelídíteni”?

     – Az embereknek – mondta a róka – puskájuk
van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek.
Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?

     – Nem – mondta a kis herceg. – Barátokat keresek.
Mit jelent az, hogy “megszelídíteni”?

     – Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek –
mondta a róka. – Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.

     – Kapcsolatokat teremteni?

     – Úgy bizony – mondta a róka. – Te pillanatnyilag
nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg
százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én
is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha
megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon.
És én is egyetlen leszek a te számodra…

     – Kezdem érteni – mondta a kis herceg. – Van
egy virág… az, azt hiszem, megszelídített engem…

     – Lehet – mondta a róka. – Annyi minden megesik
a Földön…

     – Ó, ez nem a Földön volt – mondta a kis herceg.

     A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.

     – Egy másik bolygón?

     – Igen.

     – Vannak azon a bolygón vadászok?

     – Nincsenek.

     – Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?

     – Nincsenek.

     – Semmi sem tökéletes – sóhajtott a róka.
De aztán visszatért a gondolatára: – Nekem bizony egyhangú az életem. Én
tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint
a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen
unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések
neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi
lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika,
előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én
nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról
nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad
van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról
rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását…

     A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis
herceget.

     – Légy szíves, szelídíts meg! – mondta.

     – Kész örömest – mondta a kis herceg -, de
nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell
ismernem!

     – Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit
megszelídít – mondta a róka. – Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is
megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők
nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy
barátod legyen, szelídíts meg engem.

     – Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.

     – Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka.
– Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd
a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések
forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…

01

     Másnap visszajött a kis herceg.

     – Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben
jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már
háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek.
Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen
drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni,
hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra
is.

     – Mi az, hogy szertartás? – kérdezte a kis
herceg.

     – Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek
– mondta a róka. – Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik
óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk
szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal.
Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok.
Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne,
és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.

     Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát.
S amikor közeledett a búcsú órája:

     – Ó! – mondta a róka. – Sírnom kell majd.

     – Te vagy a hibás – mondta a kis herceg. –
Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek
meg.

     – Igaz, igaz – mondta a róka.

     – Mégis sírni fogsz! – mondta a kis herceg.

     – Igaz, igaz – mondta a róka.

     – Akkor semmit sem nyertél az egésszel.

     – De nyertem – mondta a róka. – A búza színe
miatt. – Majd hozzáfűzte: – Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni,
hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor
majd ajándékul elárulok neked egy titkot.

     A kis herceg elment, hogy újra megnézze a
rózsákat.

     – Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz
– mondta nekik. – Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket
senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám
volt. ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer.
De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.

     A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:

     – Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni
értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná,
hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér,
mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát
tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a
hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam
panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.

     Azzal visszament a rókához.

     – Isten veled – mondta.

     – Isten veled – mondta a róka. – Tessék, itt
a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán
lényeges, az a szemnek láthatatlan.

     – Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan
– ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

     – Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az
teszi olyan fontossá a rózsádat.

     – Az idő, amit a rózsámra vesztegettem…
– ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

     – Az emberek elfelejtették ezt az igazságot
– mondta a róka. – Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s
mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a
rózsádért…

     – Felelős vagyok a rózsámért – ismételte a
kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

 (Antoine de aint Exupery: A kis herceg)

Hamvas Béla pedig így ír a barátságról:

“Valami érthetetlen kapcsolat van a barátság és a csillag között.Miért csillag a barát?És miért barát a csillag?Mert olyan távol van, és mégis bennem él?Mert az enyém, és mégis elérhetetlen?Mert az a tér, ahol találkozunk nem emberi, hanem kozmikus?Mert nem kíván tőlem és én sem kívánok tőle semmit?Csak azt, hogy legyen, és így, ahogy van; és ő van, és én vagyok, ez kettőnknek tökéletesen elég?Nem lehet rá válaszolni.Nem is kell.De, ha nem is lehet, barátom iránt mindíg azt fogom érezni, hogy csillag,a világegyetemnek rám ragyogása.”

Ezzel a fenti idézettel fejeződött be az én Kis hercegem. Persze a világirodalomban megszámlálhatatlanul sok írás, gondolat született a barátságról. Kötetek garmadát töltenék meg az ismert vagy kevésbé ismert idézetek. Számomra ez a kettő a legfontosabb. Ha gondoljátok, osszátok meg velem a ti idézeteiteket!