Nyílt levél – Goldenblog

Én kérek elnézést, ha már a tisztel ítészek ezt nem tették meg…“Kedves látogatók, régi és új olvasók, Goldenblog-kárvallottak!

Ez csak egy játék, kicsit savanyú, kicsit szagos, de legalább olyan igazi magyar. Nem tréfa és nem is téved, aki ide ellátogat, ez a blog nem működik, mégis a statgép adatai alapján nagyon sokan érkeznek erre a felületre, ezért én kérek elnézést. Igazuk van azoknak, akik bundát kiabálnak, magam is úgy érzem, büdös disznósajt került az asztalra, ahol inkább valami korrekt menüt kellene a séfnek összeállítania.

Én kérek elnézést, ha már a tisztel ítészek ezt nem tették meg, és biztosíthatok mindenkit, a Schrödinger macskája nem igényelt biztos helyet ezen a pompás százas listán, és ügyesen akkor járt volna el a zsűri, ha indított volna Megszűnt blogok kategóriáját, amiben szívesen részt vettünk volna. Így marad a sajnálkozás részünkről, de biztos elkerülte a szakemberek figyelmét, hogy folyó év május 16-án magam húztam le a rolót mind a blogban, mind a Tilos Rádióban. A rádióműsor azóta megszűnt, itt, a neten volt még a macskának néhány rángása, hiába a net már csak ilyen, de jól látható, hogy a rolót követően valójában reklámokat olvashat csupán a tisztelt közönség: Sicratman kért meg, hogy a blog nyilvánosságát kihasználva juttassuk el a közvéleményhez védőbeszédét, reklámoztuk még az Eddát, valljuk be rászorulnak, gyűjtöttünk pénzt a Tilosnak, reklámoztuk a Kispadot és egy blogger térképet, ez azonban már nem a Schrödinger macskája blog, bizonyítékul itt sorakoznak balra a korábbi hónapok linkjei.

Joggal kiálthat csalást az egyszeri blogger, kedves Hírbehozó, ha átböngészi a Megmondós kategória indulóit, hogyan kerül oda egy két hónappal ezelőtt megszűnt blog? Mi sem tudjuk a választ, valószínűleg a legnagyobbak is tévednek, mindazonáltal a Schrödinger macskája megszűnt, vége, a megszokott formájában soha nem működik már többé. Megkérünk mindenkit, ne szavazzon egy olyan blogra, ami már megszűnt, az értékes szavazatokat pazarolja másra! A játék nagyszerű dolog, ha korrekt módon játsszák.” (dzsingisz)

Ez a levél a Goldenblog verseny ‘megmondós’ kategória 2. helyezett Schrödinger macskája blog utolsó utáni bejegyzése. Július 17-én, hétfőn, délelőtt 11:06 -kor kelt.

Kicsit vicces, de a Freeblog mindenható ura megmagyarázza: „A Schrödinger megszűntsége okán kicsit kilóg a sorból, de a jelenlegi mezőnyben úgy gondoltam, megérdemli a második helyet. (Amúgy is, blog nem szűnik meg, maximum hosszabb szünetre megy. (Vagy más lesz a címe.))” Ezzel az erővel a két hónaposnál fiatalabb blogokat is nevezni lehetne, vagy a még meg se születetteket, mert ugye blog ahogy nem szűnik meg, úgy meg se születik, csak még egyelőre láthatatlan, olvashatatlan, de már ott van az ideája, már érezni lehet, hogy türemkedik kifele. Uff.

Ugyanakkor gratula minden helyezettnek, főleg a Blogtér blgoknak: a Vásárló-nak, aki 2. lett a ‘praktikák’ kategóriában, a Tóth benedek-nak, amely 3. lett a ‘közélet’ kategóriában, Zeneblog a ‘techblogok” kategória 2. helyezéséért, és gratula azoknak is, akiket volt szíves a kedves zsűri megemlíteni: Manzárd, Ekonomista, Basahalom, Porond, Porond, Porond, Merkoffo, Porond. Szóval: gratula mindannyiótoknak!