Gyümölcsóra

“Itt, a gyümölcsórán igazán van időm, mert az idill az, amikor az embereknek van ideje. Naplopó. Semmittevő. Még csak nem is eszik, csak torkoskodik. Hivatás nélkül, hogy az ember ráérjen a fontos dolgokkal foglalkozni…”Gyümölcsóra. Ez a Hamvas Béla esszé jutott eszembe.
 
“Itt, a gyümölcsórán igazán van időm, mert az idill az, amikor az embereknek van ideje. Naplopó. Semmittevő. Még csak nem is eszik, csak torkoskodik. Hivatás nélkül, hogy az ember ráérjen a fontos dolgokkal foglalkozni…”

Egy kis tálkából érett, lédús őszibarack kacsint rám, meg néhány kajszi, és lilákat álmodó szilva. A hűtőszekrényben egy jéghideg sárgadinnye, a görögdinnye sajnos elfogyott.

Májustól kezdődően a kert elhalmoz minket gyümölcseivel. Elsőként talán az eper érik, aztán a cseresznye, majd jönnek a nyári almák, a körték, a barack, később, július-augusztusban a dinnye, aztán beérnek az őszi almák, a szilva, a szőlő, a dió. Micsoda gazdagság! S akkor még nem beszéltünk a zöldségek csodás választékáról: a paprikáról, a paradicsomról, a zöldborsóról, a zsenge sárgarépáról, stb., stb…

A hosszú tél után a természet bőségtállal kedveskedik. Persze ma már évszakoktól függetlenül bármikor bármit megvásárolhatunk a szupermarketekben, de mennyivel jobb érzés kimenni a kertbe, és torkoskodni a fáról, fölszedni a földről.

De erről Hamvas Béla sokkal szebben ír:

“Most nyáron igazán könnyű. Fő táplálékom a paradicsom, a paprika, a hagyma olajban, és a kenyér. Aztán a rántott leves. Ó, ha költő lennék, legszebb versemet a rántott leveshez írnám. Olajban enyhén pörkölt fehér liszt, köménymag, forrásvíz és só. Ha kenyeret aprítok bele és utána két almát eszem, egészséges vagyok. De ódát írnék a tejbenrizshez is. Almakompóttal és mandulával. Teám kakukkfűből és mentából készül. Olajban pirított kenyeret kell hozzá enni fokhagymával. De a mézes-vajas kenyér se rossz. Télen sokkal nehezebb. Babot, húst, répát, krumplit kell enni. De a gyümölcsórán mindig van alma. Jó lenne egyszer a világ minden népében élő almamítoszt összegyűjteni, a paradicsomi almától Páris almájáig és a Csipkerózsika almájáig. Egyszer valaki álmomban az élet vizét megkóstoltatta velem. Világos piros, híg, pezsgő, savanykás, egészen enyhén sós íz volt. Olyan, mintha egy pohár tengervízbe egy alma levét öntötték volna.”

Amióta városban élek, egyre ritkábbak a gyümölcsórák. Sok gyümölcs érését kihagyom, mert nem jutok haza a munka miatt. De anyukám mindig tesz el nekem egy kis tál epret, cseresznyét a hűtőszekrénybe, hátha…
És akkor az őszi szüretről még nem is szóltam.