Utolsó nap

Akkor hát elérkezett utolsó veszprémi színházi föllépésem. Bár soha nem szabad mondani, hogy utolsó, mert ki tudja, mit hoz még az élet. Mindenesetre ma van az utolsó előadásom ezeken a deszkákon egy időre. Sajnálom.Akkor hát elérkezett utolsó veszprémi színházi föllépésem. Bár soha nem szabad mondani, hogy utolsó, mert ki tudja, mit hoz még az élet. Mindenesetre ma van az utolsó előadásom ezeken a deszkákon egy időre. Sajnálom. Talán történhetett volna másképp is, de a Dorka anyukája így döntött. Sok sikert neki a következő évekre, itt maradt kollegáimnak pedig kitartást, mert nehéz időszak elé néznek. Vigyázzanak erre a színházra, és ne hagyják amatőrök által hülyeségekbe kergetni magukat. Hősies küzdelem lesz.

Ha most nem tudnám, hogy ősztől ismét lesz színházi munkám, nagyon el lennék keseredve. Így azonban kevésbé. Azt mondják, aki innen bármilyen okból elment, mindig jobban járt. Majd meglátjuk. Szívem csücske azonban itt marad, és vigyázzatok, mert rajtatok tartom a szemem!

Amúgy még mindig nem tudni, mi lesz a mai utolsó előadás után. Volt már olyan hír, hogy előadás után osztják ki a szokásos díjakat, mivel nem lesz hivatalos évadzáró. Ez megjelent az újságban is. Az újságíró megkérdezte az igazgatót, miért nem lesz hivatalos évadzáró. Erre valami homályos válasz érkezett, hogy hát nagyon nehéz évadon vagyunk túl, ami az egész színházat, és főleg a művészeket megviselte, blablabla… Talán azért mégis csak illett volna egy ilyen “nehéz” évadot megköszönni! Hosszú évek után csupa közönségsiker, teltházak, nagy tapsok. S bár a jelenlegi igazgatásnak ehhez a sikerhez semmi köze nem volt, a színészek, és a színház többi dolgozója vitte a hátán az évadot. Esetleg ezt meg lehetett volna köszönni.

Aztán felröppent olyan hír is, hogy valamikor a jövő héten mégis lesz hivatalos évadzáró, tegnap viszont az a hír terjedt el, hogy előadás után vacsorával kedveskedik az igazgatóság egyik fele a társulatnak. A másik fele ezt az egész fölhajtást ellenzi. Na, kitaláljátok, melyik fele?

Úgyhogy nem tudjuk, mi lesz, de már különösebben senkit nem is érdekel. Mindenkinek megvan erről a vélemyénye. Jó szájíz a következő évad sikeres megalapozásához. Gratula, Dorka anyukája!

Annyi biztos, hogy mi előadás után koncertezünk. Az Abszolút Kezdők zenekar utolsó veszprémi színházi föllépése lesz, s innentől elhagyjuk a veszprémi színészzenekar nevet is. Amúgy is nagy változásokon ment át a zenekar az utóbbi időben, s további változás a jövőben is várható.
Sajnos a koncert kihangosítása körül kis bonyodalom támadt, az ígéretek ellenére saját, illetve kölcsönkért cuccokból kell megoldanunk, hogy amennyire lehet, igényesen szórakoztassuk a nagyérdeműt. Úgyhogy nem lesz tökéletes hangzás, amit egy kicsit fájlalok, de hát ez van.
Úgyhogy este előadás után koncert lesz, mindenkit szeretettel várunk. A belépés ingyenes.

A velem együtt távozóknak pedig kívánok sok szerencsét a jövőben. Akiknek sikerült színházhoz szerződniük, azoknak jó beilleszkedést az új közegbe. Akik pedig kénytelenek egy időre búcsút mondani a színpadtól és hivatásuktól, azoknak kívánom, hogy minél előbb találják meg azt a direktort és társulatot, akikkel tovább gyakorolhatják mesterségüket. Emlékezzenek arra, hogy ez egy hosszú távú pálya, s az idő az arra érdemeseknek kedvez. Lehet néhány évig a csúcson lenni, igazgatónak is lehet lenni, meg életekről egy tollvonással dönteni. Igazgatók jönnek-mennek, ahogy épp a politika szele fujdogál, de én mindig azt mondom, én még mindig színész leszek, amikor már XY rég nem lesz igazgató. Hát így.

Olvassátok el ezt is!