Serpa, az (ön)serpa 2.0

Húha, most megint nem leszek népszerű, de hát ezt tulajdonképpen már megszoktam, ha kényes témáról írok. De kis népszerűségvesztést akkor is megér a dolog. Húha, most megint nem leszek népszerű, de hát ezt tulajdonképpen már megszoktam, ha kényes témáról írok. De kis népszerűségvesztést akkor is megér a dolog.

A minap nézem a vezérblogot. Egy serpa írta. Ajánlotta ugyanaz a serpa. Hmmm, mondom. Ez jó. Web 2.0 téma. A mostanság legmenőbbek közül való. Nincs ezzel semmi baj. De hogy már ennyire belterjessé kezd válni a Blogtér?!

A nem tudom én, hány ezer blogteres blogger nem ír egy nap valamirevaló bejegyzést, emiatt a Blogtér egyik főhatalmú serpája saját magát kell, hogy vezérbloggá emelje ki saját bejegyzésével. Hát tényleg szegényes akkor a Blogtér felhozatal.

Persze értem én. Az említett serpa is mezei bloggerként kezdte. Szeret írni, és jó bejegyzések is kerültek ki a billentyűzete alól. Aztán egyszer csak a Blogtér főserpájaként ébredt. Fontos teendői mellett már kevesebb ideje maradt a postolásra. Meg egyébként is hogy venné ki magát, ha a főserpa folyamatosan előtérbe helyezné magát. Szépen csöndben figyelte a Blogteret, figyelt a reakciókra, türelemmel meghallgatott minden óhajt-sóhajt, s kicsit háttérbe helyezve saját blogger ambícióit, pátyolgatta a Blogteret felfedező ifjú titánokat.

Aztán egyszer csak kezdett működni a dolog, mondhatnám önműködni, amikor is kevesebb energia és munka kellett a Blogtér működéséhez. Serpánkban ekkor előjött az elfojtott írhatnék, s postolt ismét rendesen, mint a régi szép időkben.

Jöttek az érdekes, vicces bejegyzései, amiket a Gugli első kattra a felszínre hoz. Ezek közül több is megjelent a külső ajánlásokban. Néha serpánk maga ajánlotta ezt magától, néha más serpák. De ez még nem volt feltűnő, pláne, hogy a külső ajánlásokban egyébként is túlsúlyban vannak a mai napig a paparazzi-szerű videókkal, képekkel foglalkozó blogok.

Aztán a minap az áldott web 2.0 konferencia, vagy mi a csuda kapcsán már nyiltan serpánk ajánlotta önmaga írását. (Na, ez az, amit lentebb jelzek, hogy nem találok) Itt is elgondolkoztam, és ezt is értem. Tulajdonképpen az Abszolút Kezdők zenekarban, amelyben zenélek, én is imádom, ha a saját szövegeimet a saját zenémmel én éneklem. Imádom, de be kellett látnom, hogy ez nem minden esetben ideális megoldás. És meg kellett erőszakolnom magamat, hogy ne én rendezzem, játszam, írjam, hangszereljem, énekeljem, dramatizáljam, gitározzam, doboljam, citerázzam a saját dalaimat, mert annak nem sok az értelme. Kell hagyni másokat is kibontakozni. Istenem, de nehéz is ez! Pláne, ha az ember főnökként a saját gyermekét felügyeli, vigyázza, óvja, satöbbi.

Szóval. Vannak itt számos bloggerek, akik immár a sokadik blogjukat kreálják a Blogtér színeiben, hogy minél többet megmutathassanak magukból. És a befektetett munka hiábavalónak tűnik, mert ha a fene fenét eszik, akkor se kerülnek címlapra. Pedig sokan megérdemelnék. És most, nem magamról beszélek. Sőt. Azért is merek erről beszélni, mert volt sokszor abban a kiváltságban részem, hogy vezérblog legyek, és külső linkeken is szép számmal tódultak az olvasók. Meg mostanában más irányú elfoglaltságaim mellett kevesebbet is írok, és így egyértelmű, hogy nem vagyok a fősodorban.

De néha bekukkantok ide, és látom bloggerek remek bejegyzéseit, akikkel soha nem találkozok a vezérblogban, és még csak a Hírkeresőtől se jönnek az olvasók. Aztán látom, hogy a főserpa pedig egyre gyakraban ajánlja saját magát. Ez kicsit visszatetsző. Még akkor is, ha a főserpa jót ír aktuális témáról. Bár meg kell jegyeznem, hogy a web 2.0 SZÁMOMRA még mindig egy föltuningolt téma, és azt hiszem, olyan sok embert kevésbé érdekel, mint amennyire néhányan szeretnék, hogy érdekeljen. A többség egyszerűen csak használja, és leszarja, hogy a web 2.0 valójában micsoda. Ez nálam a sokat emlegetett Madártani Intézet esete. Vannak emberek, akik imádják az erdő madarait. Órák hosszat ülnek a fa árnyékában, hallgatják a madárdalt, ellazulnak, és élvezik a pillanantot. Akik erre képtelenek, azok pedig egy diktafonnal mennek ki az erdőbe, levadásszák a madárhangot, aztán hazamennek, és kielemzik, hogy mit hallottak, melyik madártól, és tudományos esszében írják le szárazan, hogy ez miért jó és hasznos. Így született meg a Madártani Intézet. A fa alatt madárdalt élvezők pedig a költők, írók és művészek.

De mondjuk, ennek sincs így sok értelme. Most éppen a web 2.0 lázában ég néhány ember. Néhány hete pedig a választások lázában égett néhány ember (én is). Jövő péntektől pedig a vébé lázában ég majd néhány ember (én is). Azután pedig csak néhány hét, és jön a Jézuska.

Utóirat: már fél órája keresem azt a bizonyos bejegyzést, de egyszerűen nem találom. Talán nincs is. Lehet, hogy csak álmodtam azt a bejegyzést. De az is lehet, hogy a bejegyzés álmodott engem. De lehet, hogy mindez csak a web 2.0 titka.

Olvasd el még ezt is!