Az üzenet – Reménysugár

Ma van a színházi világnap. Az idei üzenetet Victor Hugo Rascón Banda írta, Reménysugár címmel. Íme…

Víctor
Hugo Rascón Banda

mexikói
drámaíró

REMÉNYSUGÁR


Bárcsak mindig színházi világnap lenne. Már csak azért is, hiszen az elmúlt
kétezer esztendõben a világon valahol mindig világított a színház lángja.


Sokan a kezdetek óta a színház haldoklását jósolják, s ez különösen felerõsödött
a mozi, a televízió és az újabb médiumok felbukkanása és fejlõdése óta. A
technológia hatalmába kerítette a színpadot, az ember mintha eltûnt volna
róla. Vizuális színházzal kísérleteznek, amely közel áll a festészethez és
a mozgáshoz, de amely háttérbe szorítja a szót. Születtek elõadások szavak
vagy világítás, sõt színész nélkül is. Elõfordult, hogy próbababákat és bábokat
állítottak a fényjáték középpontjába.…

A
technológia arra tett kísérletet, hogy tûzijátékká vagy vásári mutatvánnyá
változtassa a színházat.

Ma
azonban azt tapasztaljuk, hogy a színház újra a színész és a nézõ szembesülésének,
találkozásának a színhelye lesz. A szó visszatér a színpadra.

A
színház lemondott a tömegkommunikációról, de felismerte saját lényegét: emberek
érzelmeket élnek át és közvetítenek, érzéseket, álmaikat osztják meg egymással,
s legfõként reményt sugároznak. A színház ma nem történeteket mesél, hanem
gondolatokat ad át.


A színház zendül, felvilágosít, felkavar, kimozdít, föllelkesít, leleplez,
provokál, megtöri a szabályokat. A társadalommal folytat párbeszédet. A mûvészetek
között az elsõ, amely azért száll szembe az ürességgel, az árnyakkal és a
csenddel, hogy érvényre jusson a szó, a mozgás, a fény és az élet.


A színház élõ test: egyidõben hal el és születik újjá hamvaiból. A színház
mágikus közlési forma, amelyben mindenki ad és kap, átalakul és átalakít.

A
színház tükrözi az ember egzisztenciális szorongását, az emberi sors titkait
kutatja. A színházban nem az alkotók, hanem a mai társadalom szólal meg.

Árt
a színháznak például az, ha hiányzik a gyermekek mûvészeti nevelése, ami egyértelmûen
megnehezíti a mûvészet felfedezését, befogadását. A szegénység behálózza a
világot, elidegeníti a közönséget az elõadás színhelyeitõl, s ezt sokszor
a kormányok közömbössége és megvetése is tetézi.

A
színházban hajdan istenek és emberek viaskodtak egymással, manapság az ember
szól a többi emberhez. Ezért a színház több mint maga az élet. A mai bolond
világban a színház hitet tesz a józan igazság értéke, az emberség mellett,
és a saját sorsunk iránti felelõsségre int.

A
színház abban segít, hogy megértsük, mi történik velünk, hogy megfogalmazzuk
érzéseinket, beszéljünk fájdalmainkról, hogy a mindennapi káoszból és rémálomból
kiemelkedve a reményrõl szóljunk.

Éljenek
a színházi rítus szolgái! Éljen a színház!

Kapcsolódó cikk: Színházi világnap