“Színház az egész…” (biztos ezt érdemeljük)

Ma nincs előadás, csak egy próba. Kicsit hosszú ez a menet már, és jó volna egy nap semmittevés. Összemosódnak a napok, nem tudom, mikor van hétköznap, mikor hétvége. Már lassan próbatáblát sem nézek, hisz úgyse maradok le semmiről, ha reggel 10 -re bemegyek.

Kicsit fura a helyzet. Van egy társulat, amelyik naponta teszi a dolgát, próbál, játszik, küzdd. És van egy vezetőség, amelyet nem látni, vagy csak ritkán, és néha egy-egy közleménnyel, utasítással jelzik, hogy itt vannak ám ők is. Megközelíthetetlenek, láthatatlanok. Az évad megy nélkülük is, elég sikeresen, telt házak előtt játszunk, közünk nincs a jelen színházi eseményekhez. S majd eljön a február, március környéke, amikor gyakrabban látjuk őket, mivel akkor döntenek emberek sorsáról a szerződtetés kapcsán. Vajon mi alapján, és főleg milyen jogon?! Egy néptáncos, és egy rádiós! Akik rövid ittlétük alatt mindent bizonyítottak, csak azt nem, hogy közük lenne a színházhoz, ehhez a színházhoz. Ez annyira mélyen felháborító és undorító, hogy nem találok szavakat.