A “Magánszféra magáncélra” c. rovat következik:



(de az “Ezen rágódjatok!” c. rovat is következhetne!)



Ezt
a filmet ajánlom mindenki figyelmébe. Most vetítette az m1, de
remélhetőleg még találkozhatunk vele. Egy Vonnegut adaptáció,
tulajdonképpen egy harmadosztályú szereposztással, de zseniális
témával.


Ez a film számomra kicsit nagyon
rímel az elmúlt napok politikai, és olimpiai eseményeire. Különösképpen
semmi összefüggés nincs a film, és a politika, a film és az olimpia, a
politika és az olimpia között. De különösképpen rengeteg összefüggés
van. És ha még hozzá veszem kedvenc
írómat/filozófusomat/gondolkodómat/esszéistámat/Mesteremet/emberideálomat,
Hamvas Bélát, az ő 666 elméletével…, nos, ez most késő éjjel
meghaladja agyi kapacitásomat.


Nagyon sok minden összefüggésre ki
kellene térnem. Érintenem kellene a demokrácia fogalmát, és azokat,
akik e zseniális lószart kitalálták. Érintenem kellene Hamvas Béla 666
elméletét, ami tulajdonképpen a bürokrácia arctalan, névtelen,
megfoghatatlan voltát jelenti. (E témakörben ki kellene térnem olyan
zseniális alkotásokra, mint az 1984, a Brazil, vagy a Szárnyas
fejvadász.) Érintenem kellene az olimpia kapcsán a gyógyszeripar, mint
az egyik legjövedelmezőbb és legprofitálóbb és legjobban fejlődő
iparágát a gazdaságnak, és a tudománynak. Érintenem kellene az emberi
alapvető jogokat. Szólni kellene arról, hogy egy ember miért kezd el
alkotni, sportolni, gondolkodni. S ha alkotott, sportolt, gondolkodott,
akkor azt a mindenkori politika, a mindenkori társadalom, hogy
használta föl/ki a maga kénye-kedve szerint; alakította a maga
szájízére. S akkor még eszembe jutnak ilyen elavult és sárba tiport
eszmék, hogy “A mérték az ember.”, vagy “Gondolkodom, tehát vagyok”;
vagy “Minden ember egyenlő”; vagy … Se szeri, se száma nem lenne
ezeknek a mára már közhelyesnek bélyegzett ideáknak, amiket használunk
mindennapos szófordulatainkban, s amelyekre tulajdonképpen a demokrácia
alapjait helyeztük. Csak egy a bökkenő! Ezeken a fönt említett
szópilléreken úgy süllyed a demokrácia szent intézménye, mint Velence a
több száz éves cölöpökön, mint a politikusok népszerűsége, és a beléjük
vetett bizalom.




…..



A
film tulajdonképpen azt taglalja, hogy a demokráciát azért találták ki
okos emberek, hogy egy nagy szürke, egységes embermassza alakuljon ki,
ahol mindenki egyet gondol/nem gondol, ahol mindenki többé-kevésbé
elégedett. A mindenkori hatalomnak a nem gondolkodó, a tudással nem
rendelkező emberek tömege az ideális. Ez mindig is így volt, és mindig
is így lesz. (Vajon, miért költenek a világ minden részén az kormányok
évről évre kevesebbet az oktatásra, a kultúrára? És vajon miért egyre
többet évről évre a hadászati kiadásokra?) Hosszú évszázadok során a
politika maga mellé állította az egyházat, a tudományt. Majd ezekkel
fölvértezve indult az emberek elhülyítésére vívott harcba. És sikerrel.
Aztán új idők, új dalaival maga mellé állította a médiát. Előbb az
írott sajtót, aztán a fejlődés során a rádiót, a tévét. És folyik ezer
csatornán a népbutítás, az agytompítás ezerrel. Szappanoperák mossák az
agyakat vegytiszta hülyére, meg kvízjátékok, telefonos vetélkedők.
Látszólag ezek népokosító dolgok. Hisz a tudást mérik. De, emberek,
NEM!!! Mi a lófaszt kezd az ember a lexikai tudással?! Megtanulható,
bebiflázható. És akkor mi van? Segg kell hozzá. Mennyivel viszem
előrébb a világot, ha tudom, hogy 1989 -ben ki volt az első szabadon
választott miniszterelnök? Mennyivel leszek kreatívabb, ha tudom, hogy
1526-ban mi történt Mohácsnál, ha fogalmam sincs arról, hogyan
jutottunk el Mohácsig, és milyen következményei voltak Mohácsnak?!
Mennyivel leszek több, ha Vágó István megdícsér a tudásomért?!
Mennyivel lesz kisebb sportoló Annus Adrián, ha egy neve nincs
doppingellenőr kicsikarja belőle a pozitív tesztet, mert mindenáron
pozitív tesztet akar belőle kicsikarni, mert, ha nem lenne pozitív az a
teszt, akkor az ő munkájának, és fizetésének semmi értelme nem lenne?!
(És az egész WADA szervezetnek a több millió dolláros befektetésével
együtt!!!)


Ugrálni fogok ide-oda. Dopping.
Gyógyszeripar/vegyipar. Ugye a doppingszereket a gyógyszeripar készíti.
Az ellenszereket, amelyek segítségével a dopping nem, vagy kevésbé
kimutatható szintén a gyógyszeripar/vegyipar gyártja. :)))) Két
ellenérdek. És mindkettő a saját profitját szeretné növelni minden
áron. (De ilyen érdekekről már biztosan hallottatok. Nem tudom hány éve
zárolták azt a gumikereket, ami nem kopik. Autógumiról van szó. De
zárolták, mert a nagy gumigyártók megegyeztek, hogy még x évig ne
lehessen gyártani, mert az nekik jó! Az űrhajósok vajon akár egy évig
hogy tisztítják fogsorukat? Bizony van arra is megoldás, de ha senkinek
nem lenne rossz foga itt a halandók közt, akkor a fene megette volna a
fogorvosokat, és a köréjük csoportosuló mindenféle iparágakat, a
fogkrémgyártókról nem is beszélve. Emberi számítások szerint a
hagyományos energiakészletünk 30-40-50, optimistább becslések szerint
akár 80 évig is elegendő. Elég közeli idő, amikor elfogy. És nyugodjon
meg mindenki, már van feltalált energia. Zárolva van persze, hisz a
jelenlegi enregiaipar elképzelhetetlenül sok milliárd dollárt
befektetett már az iparágba. Mi lenne vele, ha hirtelen föl kellene
számolni? Persze a még föllelhető készletek miatt a demokrácia nevében
népeket rohanunk le, vagy küldünk a halálba. Lásd szerb háború, Irak.
Ecetera, ecetera)


Újabb ugrás. Sport, művészet. Én
nem tudom Annus Adrián, Fazekas Róbert hogy van vele. Miért kezdett el
sportolni, miért vállalta, hogy hosszú éveken keresztül időt/energiát
nem kímélve készül, edz, sportol. De hogy én nem a közönség miatt
lettem színész, az biztos. Amikor egy/másfél hónapig próbálok egy
darabot, egy szerepet, sokszor kínnal, nehezen vagy könnyen; örömmel
vagy bánattal; megfeszítve vagy szárnyalva, akkor legkevésbé az jár a
fejemben, hogy:” jaj, csak a közönségnek jó legyen!”. Az ember nem a
szurkolók miatt lesz sportoló, nem a közönség miatt lesz színész.
Önmaga miatt válik azzá. Természetesen az külön adomány, hogy
tevékenységével szórakoztat, örömet szerez, elgondolkoztat, hitet ad,
hovatartozást erősít, akár 400 ember előtt a színpadon, akár egy nemzet
előtt az olimpián. De könyörgöm! Ne sajátítsuk ki egy sportoló
eredményét, akaratát, döntését. Ő nem egy nemzet, hanem egy ember. Amíg
néhány óráig aranyérmet szerzett “NEKÜNK”, addig a mi fiúnk, igazi
magyar, de amint elege lett a meghurcoltatások miatt, és föláldozta “A
MI ARANYUNKAT”, már egy mocskos kokszos, és hogy képzeli ez… Ez
képmutatás, és nagyon jól mutatja a hatalom eredményes tevékenységét.
Nyájszellem. Amíg beáll a sorba, és ellenőrizhető, és kategorizálható,
addig a mi engedelmes, nagyszerű fiúnk, ha nem akkor engedetlen,
meggondolatlan, felelőtlen, éretlen, magyartalan senki. Erre nevel
minket a sok egyensorozat, a sok egyen híradás, a sok egyen kvízműsor,
a sok egyen valóvilág, a sok egyenpolitikus és társaik. Tudod, válassz:
T Mobil, vagy Vodafon; Coca cola vagy Pepsi, Mercedes vagy Ferrari;
Fradi vagy Újpest; Való Világ vagy Big Brother; Sláger rádió vagy
Danubiusz; RTL Klub vagy tv2; MSZP vagy FIDESZ; jobb vagy bal. Mindegy,
de valamelyi kell, hogy legyen, mert akkor leszel kategorizálható,
ellenőrizhető, besorolható, megfigyelhető, számbavehető.


Egyszóval, hol az ember? Hol van az
én? Az egyén? A szuverén én? A gondolkodó egyén?  Aki minden
hatalom fölött áll? Aki minden fölött áll? Mert az a
rendeltetése!  Hatmilliárdan vagyunk a Földön. És mind a
hatmilliárd egyszeri, és megismételhetlen. Egyszeri. És
megismételhetetlen. És senki nem ítélkezhet és dönthet fölöttünk.
Mindenki a maga életéért felelős, hogy megvalósítsa. És nagy butaság,
hogy bizonyos érdekkörök, legyen az gazdasági, politikai, nemzeti, vagy
akármilyen, befolyásolnak minket. Be tudnak folyásolni minket. Engem.
Téged. Minket. Egy megfoghatatlan valami rángat minket, egy nevén nem
nevezhető valami dönt sorsokról, egyénekről, népekről. És mi
belenyugszunk ebbe. Egyik nap így vélekedünk egy olimpikonról, másik
nap úgy. A híradásokban látunk népeket halni, és szenvtelenül nézzük,
és eszünkbe nem jut, hogy holnap velünk is megtörténhet, mert hisz
velünk hogy is történhetne meg, hisz ez a XXI. század, a fejlett
civilizáció. És a híradások hozzászoktatnak bennünket, hogy vér folyik,
hogy robbantanak, hogy embert ölnek valamilyen eszme miatt. És
hozzászokunk, és immunisak leszünk, és az életünk lesz, és amikor
rólunk lesz szó, már természetes lesz és észre sem vesszük, hogy minket
ölnek. Így megy ez. Pedig tudjuk, és annyi könyvet elolvastunk, és
annyi tudással fölvérteztük magunkat, és annyi filmet láttunk már
erről, és annyira emberek vagyunk. És mégis. És csak lexikai tudás
marad, mert észre sem vesszük, hogy a kvízkérdések zöme is csak háborús
évszámokról szól, és háborús személyekről szól, nevekről, akik
legnagyobb érdeme volt, hogy mészároltak. Persze ott van a sok
tudományos fölismerés, de ezen tudományos fölismerések zöme a hadászat
miatt vált azzá ami. “És a háborúnak sosem lesz vége…” Mert mindig
lesz két ellentétes érdek, ami életben tartja.


UFF!