A “Vidám vasárnap” c. rovat következik:



Háttérben olimpiai közvetítések,
előtérben a monitor. Olvasgatom a blogokat, és együtt örülök a
megosztott recepteknek, zenéknek, a jókedvnek, az egymásra figyelésnek,
és egyáltalán a másik iránti érdeklődésnek. Persze a háttérben örülök
az első olimpiai aranynak, az ezüstnek, a vizilabdások győzelmének.
Örülök a tegnapi esküvőnek, a boldog párnak. Örülök a mai napnak, a
Miro kiállítás megtekintésének. Örülök, hogy G barátommal tölthettem
egy lakodalomnyi időt, és a mai délutánt, márcsak azért is, mert a
zenekari dolgok miatt nem volt jónak mondható a kapcsolatunkaz utóbbi
időben. Bár a zenekarról egy szót sem beszéltünk, de sokat ökörködtünk,
jól éreztük magunkat. Örülök, hogy Gy nagyszerűen lavírozott Pest
forgalmas útjain, és minden célpontot megtalált, amit kerestünk, büszke
vagyok rá.


Csak egy dolog van, ami bánattal tölt el. Az, hogy a legjobb barátomnak nem tudok érdemben segíteni. Pedig nagyon kellene.