Az “Ezen rágódjatok!” c. rovat következik:

Megérkezése után a hatodik napon, éppen délelőtt s fürdőben, a nyilt tengeren, kint messze a parttól, lehetett vagy három mérföldnyire, bukdácsoló nagy halat vett észre. A hal gyorsan úszott, farokuszonyát a vízból ki-kivágta, és hancúrozott. Cápa, gondolta, hiszen csak a cápa szokott egyedül vadászni. Szívdobogást kapott, mint amikor a kígyóval találkozott. Már ez is.

Más fürdőhelyet kell keresnie. Ez itt nem elég védett. A cápa könnyen idejöhet és megtámadhatja. Néhány méterrel odébb sekély vizet talált, ahol a sziklák medenceszerűen körülvették a fürdőhelyet. Ha bement, itt igazán védve volt. Fürödni ugyan nem tudott, mert a víz sekély volt, meleg, poshadt és kevés. Végül, gondolta, mi különbség van aközött, hogy otthon, abban a mosdótálban mosakszik, itt meg ebben? Mert az egész tényleg alig volt nagyobb, mint a mosdótál. A különbség az, hogy itt a nap eszeveszetten tűzött, és a legyek marták.

A tizedik napon elhatározta, hogy csak akkor megy fürödni, ha a nap már leszállt. Reggel és délelőtt a templom lépcsőjén állt, a falu egyetlen árnyékos és aránylag hűs helyén, s a legyeket hajtotta el magáról. Ha északi, vagy keleti szél volt, az idő tűrhetően telt, de a déli szél a házak minden bűzét idehozta. Dél felé aggódva gondolt az ebédre. Nem volt éhes, és gyomrában a realizálódás már két hete megállt. Mintha emészthetetlen massza ült volna benne, szivacs, vagy itatóspapír. Rosszkedvűen evett. A bor nem ízlett, de itta, mert legalább elálmosította. Délután ismét a templomhoz ment, lelapulva a falak között, nehogy a nap érje. Itt ült fél hétig. Akkor a nap már annyira lehajolt, hogy elmehetett a mosdótálig. Megmosdott, s idegesen nézte a nyílt vizet, vajon nem közeledik-e a cápa?

Az út igazán nem sikerült. Azzal indult, hogy a lehetőségek minden irányban kitágulnak előtte, íme most úgy látszik, hogy ugyanazok a lehetőségek lezárultak, és még soha sem volt ennyire fogoly, mint most. Tágas nagy séták helyett ötven lépés a fal tövében a háztól a templomig és vissza; sok új íz helyett az állandóan émelygő gyomor; ragyogó napfény helyett a kényszer, hogy az árnyékban üljön; a vidám és friss fürdő helyett a kicsiny mosdótál. Ennyire szűkült a kitáguló világ? És ha történetesen arra gondol, hogy a fülledt szagoktól fuldoklik, hogy a legyek marják, és nyaka, karja, válla már csupa seb és hólyag, a nyirkos szél az agyára fekszik, akkor azt kell gondolnia, hogy mindazt, amit várt, negatívan élte át, vagyis éppen az ellénkezűjét annak, amit remélt.

A kérdés, amiért az utazást elhatározta s magát ebbe az elhatározásba belevitte, a következő: próbára tette magát, vajon mindaz a szépség, amit e ragyogó világban sejtett, ki tudja-e csalni kolostorából, vajon elég erős ahhoz, hogy a tündöklő természet kisértésének ellenálljon? Elég erős volt hozzá. Az Ént nem lehetett kicsalni semmivel. Csak még beljebb bújt. Csak szenvedett bele. (Hamvas Béla: Kierkegaard Szicíliában – részlet)

folyt. köv.