Az “Ezen rágódjatok!” c. rovat következik:

8. Azt mondani, hogy a szerelem a kettészakadt lét egyesülése, éppen olyan tévedés, mint azt, hogy a szerelem egy plusz egy. A szerelem nem szimmetrikus. Nem valószínű, hogy Swedenborg vagy Welkisch, vagy Jung helyesen gondolkoznak, amikor a férfi és a nő kapcsolatát teljesen arányosan úgy képzelik: semmi különös itt nem történik, csak mint a platóni mítosz írja, az istenek féltékenységéből kettévágott lény két fele találkozik. A szerelem misztériuma éppen az, hogy a tökéletesen más férfi és a tökéletesen más nő, akiknek világhelyzete, eredete, természete, alakja, célja, végzete tökéletesen idegen és más, ez a két egymáshoz képest teljesen aszimmetrikusan elhelyezkedő lény, ez a kettő találkozik és olvad egybe. Hogy az állatvilág a sexusban szimmetrikusan jobbra és balra, fent és lent, pozitív és negatív oldalon elhelyezkedő lényeket egyesít, az talán lehetséges. De hogy az embernél a szerelem éppen a merőben különböző világokat és lényeket olvasztja egybe, az egészen bizonyos. Hiszen, ha csak az egymást kie gészítő alakok egyesítése lenne, alig érné el azt, az embert metafizikai gyökeréig átható és megmarkoló kívánságot, amit minden ember át kell hogy éljen, és ha nem éli át, szegényebb marad, mint egy vak koldus. A váratlan csoda és elképzelhetetlen pillanat a szerelem misztériumában éppen az, hogy akik egybeolvadnak, nem is tartoznak és sohasem tartoztak egybe. A szerelem magyarázatát a természetben senki sem találja meg; a természetben csak sexus van. Hogy szerelem gyulladjon fel, ahhoz isteni beavatkozás kell, s enélkül az egymástól különböző lények és világok nem találkozhatnak.  (Hamvas Béla: Héloise és Abélard – részlet)

folyt. köv.